A századfordulón egy milliomos bácskai polgár leányát megszöktette egy dzsentri fiatalember.
Miután az ifjú hölgyet ily módon „kompromittálták”, az apa látszatra beleegyezett a házasságba, az esküvő napján azonban külföldre küldte leányát, s a hozományvadász hoppon maradt.
Bontó vármegyében a Noszty család egy szépreményű sarja, Feri is hozományvadászatra indul. Ez a „vidám, könnyelmű, eleven, pompás lovas és nagy kártyás” ifjú ember előbb nyalka huszár hadnagyként egy dúsgazdag felvidéki polgárlány kezét akarja elnyerni, ám egy váltóhamisítás miatt el kell tűnnie a színről. Másodjára az Amerikából multimilliomosként hazatért Tóth Mihály leányára veti ki a horgot. A Noszty család összes öregasszonya szövik-fonják a szálakat: haditervet készítenek, mivel Tóth Mari gyanakvó természetű, s az a rögeszméje, hogy mindenki csak vagyonáért akarja feleségül venni.
Már majdnem sikerül nyélbe ütni a dolgot, amikor a véletlen közbeszól: Feri egykori ezredparancsnoka leleplezi a könnyelmű, sőt a becstelenségtől sem visszariadó fiatalember múltját.
Részlet a könyvből:
„Ahová maga nem mehet az ördög, asszonnyal helyettesíti magát
Ebéd után a pipatóriumba vonultak az urak, csak Feri maradt az asszonyokkal és a szép kezek tisztelője, Horth.
Az öreg Noszty jól érezte, hogy semmi se becsesebb, mint ha az ember a maga terveinek a pántlikáját azokba a szépen kéklő füstkarikákba húzza, melyek az ebéd utáni első szippantásokból származnak. Félrehívta tehát Kopereczkyt és Homlódyt egy messzebb eső pamlagra, s előhozakodott azzal a tervvel, hogy most már Feriért kellene valamit csinálni.
– Te már úr vagy, Izrael, de ez a fiú sehogy sincs. Mert úgy vegyétek a rokonság, az összfamília erejét, mint egy századokkal dacoló épületet, melynek vannak falai, bástyái, tornyai, de vannak repedései és gyenge helyei, ahonnan az eső becsorog a fedél alá. Ezt az épületet folyton erősíteni kell, ahol gyengének mutatkozik, betömni, megszilárdítani, vaspánttal ellátni. Ez idő szerint Feri egy igen törékeny gerenda, vele kell valamit csinálni.
– Neveztesd ki – jegyzé meg Kopereczky kidülledt szemekkel, nekivörösödve, mert sehogy se akarta kiereszteni szájából a csibuk szopókáját, most lévén az illatos purzicsán a meggyulladás első stádiumában.
– Kineveztessem? Én ugyan minek?
– Hát én megkínáltam magam mellett a titkári állással, mielőtt még Malinkát ő küldte volna hozzám.
– Ostobaság! – szisszent fel Noszty Pál, és fölemelte fejét magasra, kevély daccal. – Ha egy szolgabíróságról volna szó, semmit se szólnék… De titkárság! Mit gondolsz te? Egy Noszty titkár legyen nálad? Tudod-e azt, hogy Nosz vezér Tass vezérnek a fia volt, és a pusztaszeri vércsurgatásnál úgy is csöppenhetett volna, hogy most Feri nevezett volna ki téged főispánná, s nem te őt titkárrá? Vagyis hogy én.
Azazhogy – esett ki hirtelen a textusból -, ne haragíts, mennydörgősadta, és lásd be, hogy mielőtt Ferit valami állásba tennők, előbb a föltételeket kell hozzá megszerezni.”
A NOSZTY FIÚ ESETE TÓTH MARIVAL