A történet az 1850-60-as években játszódik.
A vagyonát könnyelműen tékozló Inokay báró intézőjéről, Borly Gáspárról – akit a háta mögött „vén gazembernek” neveznek – az a hír járja, hogy évek óta lopja a bárói családot és nagy vagyont halmozott fel. Hazatér a Bécsben nevelkedett Inokay Mária baronesse, akit Balassa grófnak szánnak. Mária azonban gyermekkori játszópajtását, Borly Gáspár unokáját szereti. Az öreg Borlyra végül rábizonyítják a lopást, de végrendeletéből kiderül, hogy csak megmentette, amit lehetett, s miden elsikkasztott értéket Máriára hagyott. Ezek után semmi sem állhat a korábban reménytelennek tűnő szerelem útjába.
Részlet a könyvből:
„Vagy hogy bolond volt, mert arra is mutatkoztak jelek. Mikor új tornyot építettek a sulyomiak és gyűjtöttek rá, Borly nem adott rá egy árva garast sem, pedig a legszegényebb özvegyasszony is részt vett annak építésében a maga filléreivel. Hát azt mondaná az ember erre, hogy fösvény, azért nem adott, de viszont egy külön házikót építtetett a kertje végében beteg kutyák menhelyéül, ahol ő maga gyógyította a környék beteg, sánta kutyáit, drága orvosságokat hordogatva sebeikre, s ő ingyen foglalatoskodék azokkal.
Egyszer valaki szemére is vetette, hogy a toronyra nem adakozott, Istennek nem adott semmit, holott az ebeknek hajlékot épített.
– Istennek az ő háza – felelé az istentelen – az egész világ, neki nincs is szüksége házra, még kevésbé arra, hogy én adjak neki valamit, sőt én várok tőle, ő adjon nekem (no iszen, csak azt lesse a vén imposztor). A torony a papoké, s én a papoknak nem adok semmit, elég fundációjuk van s elég sok embert elbolondítanak úgyis, de a beteg kutyákra senki se vet gondot, pedig azok hű állatok, megérdemlik a gyámolítást.
Mesélik azonban hogy ennek rejtélyes oka volt. Hiszen nem lehet a babonában hinni, de az emberek száját se lehet befogni. Szörnyű dolgot mesélnek. Gyurcsányi Pál, Kiriáky Józsefné, Varga Istók élő emberek, s látták Luca napján éjfélkor, mikor egy csomó kutya csörtetett elő a temetőből s megmarta a Galandánét, s hogy az egyik lompos farkú kutya maga a kasznár volt. És ahogy ez a kísérteties hír bejárta a környékbeli fonókat, azóta többen megfigyelték, hogy valahányszor a kasznár elutazik Pestre (vagy hogy ez csak ürügy), akkor mindig megjelenik vagy itt Sulyomon, vagy a szomszéd községekben egy-egy idegen kutya, akinek a tekintetében (dicsértessék a Jézus Krisztus!) fölismerhető a gonosz kasznár. Semmi se bizonyosabb, suttogják, mint hogy a kasznár nem megy Pestre, de valahogy kutyává vedlik át (és ekkor van ő a maga helyén), máskor aztán hosszú ideig megint ember, de csak nézzék meg jól kegyelmetek, van valami az arcában, a homlokában, a szemeiben a kutyából.”