A „HANNIBÁL FELTÁMASZTÁSA” KÖNYV LETÖLTÉSE
Egy hadifogságból hazatérő tanár – a regény narrátora – nagyszabású történelmi tanulmányt ír Hannibálról.
Pontosabban a zámai csatáról, és azt próbálja valószínűsíteni, hogy jobb irányba haladhatott volna a világtörténelem, ha Hannibál lesz a győztes. A kicsiny termetű, félszeg természetű, filosz alkatú tanár azt azonban nem veszi számításba, hogy milyen lesz majd tanulmányának a fogadtatása. Az írás nagy botrányt kavar, még parlamenti interpelláció is foglalkozik vele, s a tudós tanár antiszemita uszítás céltáblájává válik. Teljes elkeseredésében már öngyilkos akar lenni, amikor mégis az életnek szavaz bizalmat, mert születendő fiában látja sorsának reményteli folytatását.
A kézirat sorsa maga is igazi kelet-európai regény.
1924-ben Feleky Géza, a Világ főszerkesztője tíz évre „elvesztette” a Horthy-rendszert kipellengérező, vitriolos stílusú művet. Aztán Roóz Rezsőhöz került, akit üldözőbe vettek a nyilasok. Majd megjelent a megcsonkított-átalakított szöveg a Magyar Nemzetbe, s az eredeti „kutyanyelvek” ismét fél évszázadot illegalitásban töltöttek egy barna borítékban. 80 esztendőt várt szegény Hannibál, hogy megálmodója születésének 125. évfordulóján feltámadhasson, hogy végre csonkítatlanul megjelenhessen.
„Nem, nem én voltam az, aki mindenkibe beleeresztettem a fullánkot, sőt, magára Hannibálra is szamárbőrt húztam. Ez valami révület volt, valami megszállottság. Persze, így jár az ember, ha sámánok ivadéka; egyszerre megperdül a szívében az ördöngös dob, és járatja vele a kutyakopogóst.
No, most már aztán igazán elmehetünk a lelékhez örökös vizitre. „Ultra Sauromatas fugere hinc et glacialem Oceanum!” „Fussunk túl Szkíthián, túl észak zord óceánján.” Szegény Dia se gondolta, hogy az úti programunkat
csináljuk, mikor pár héttel ezelőtt Juvenalist fordítgattam neki. (No, nem az asszonyokról valót, csak a képmutatókról szólót!)
Az Erinniszek akkor se maradtak el tőlem, mikor a kapunkon beléptem. De nagyon is az arcomra vetődhetett az árnyékuk, mert Tera mama szükségesnek látott megvigasztalni, ahogy elém döcögött.
– No, nem kell azért megijedni, tanár úr, esett már ilyen a világon máskor is!
Hát persze hogy esett. De hát mi köze ahhoz ennek az aventinusi vén boszorkánynak, és mit vigyorog hozzá?
– Tudja, fiatalasszonyon szokott az ilyesmi megesni! Énrajtam már nem esik meg.
Egy ugrással bent voltam a szobában. Dia a sifonér előtt térdelt.”
A „HANNIBÁL FELTÁMASZTÁSA” KÖNYV LETÖLTÉSE