A történet egy felvidéki kisváros értelmiségének egyhangú, kiúttalan életét mutatja be. Veresnét csak egy szabadító szerelem menthetné ki érzelmi sivárságából. Veresné a kisváros legfontosabb asszonya. Ilosva minden jelentős embere – a pap, az igazgató, az albíró, a káplán, a tanító – mind az ő kegyeiért harcol. Az albíró az kívülállók életét éli, ugyanakkor kapkodva keresi a különböző kisvárosi csoportok között a maga társaságát. Veres Laci mindvégig passzív szereplő. Ilosván minden nevelői hivatástudat, nevelési eszmény megkopott, fegyelmezéssé, magoltatássá szürkült, s Laci csak vergődik ebben a világban.
Részlet a könyvből:
„Aztán hozzáolvasta a „puskát”, türelmetlenül, gyorsan, végig sem futva a szöveget…: „Te hajó, téged új hullámok fognak visszavinni a tengerre. Oh, mit teszesz? Foglald el erélyesen a kikötőt. Vajon nem látod-e, hogy meztelen az oldalad az evező legénységtől és árbocod a gyors Africustól meg van sebezve, és vitorlarudaid recsegnek és kötélzet nélkül alig képesek kiállani a hajóteknők a hatalmaskodóbb tengert. Nincsenek néked ép vitorlavásznaid, nincsenek isteneid, akiket ismételten a szerencsétlenségtől elnyomatva segítségül hívj. Ámbár pontusi fenyő, előkelő erdő sarjadéka vagy, hiába hánytorgatnád akar származásodat, akar nevedet: Semmit sem bízik a félénk hajós a kifestett hajófarokban. Óvakodjál a szelek játékává lenni. Te, aki nekem a minap nyugtalanító töprengéseim tárgya valál, most óhajtásom tárgya és nem csekély gondom tárgya vagy, kerüld kérlek a Cicladok körül elterülő vizeket.”
Fordított a papíron, de úgy látta, vége van az ódának. Belenézett a latin szövegbe, s valami oly szót keresett, amiből megállapíthatná, hogy csakugyan vége van-e; az utolsó szó Cyclades: a puskában Cicladok… Vége.
Megkönnyebbülve sóhajtott fel, mert ez az óda úgy feküdt az agyára, míg olvasta, mint valami ólomsüveg, amely összeszorítja az agyvelejét, s amelytől elhomályosul előtte az egész világ. Hirtelen egy csónakra gondolt, amelyen a múlt nyáron a Sajón ladikáztak a füzesek alatt, és ettől úgy kitisztult a feje, mintha egy percre a szél elfújja a ködöt. Tisztán látta a nagy barna csónakot s vörösre rozsdált bádogpántjait. Aztán egy tengeri hajót képzelt el, amely Amerikába visz. Mindig nagy vágyakozással gondolta el, milyen remek volna Amerikába menni, és ott élni. Megtanulna angolul és olyan bő ruhát varratna magának, mint az az amerikai magyar, aki a múltkor bent volt az iskolában és az öccsét kereste.
Ez az egész csak egy pillanatig tartott. Míg ezeket gondolta, szinte hályog volt a szemén, s összefutott előtte a betű. Most azonban ismét a szeme látása tisztult ki, s élesen szökellt elébe a latin vers. Undorodva nézett rá, s azt gondolta, mennyi genitivus partitivus és mennyi gerundium absolutum lehet ebben a versben. Újra szédült, és el kellett fordulni.”
AZ ISTEN HÁTA MÖGÖTT KÖNYV LETÖLTÉSE