Tartalom
A régi paplak
A szelíd kisfiú
Roger Malvin temetése
Atyafim, Molineux őrnagy
Az ősz bajnok
Wakefield
A nagyravágyó vendég
Az ifjú Brown gazda
A lelkipásztor fekete fátyla
A derűdombi májusfa
Az anyajegy
Egoizmus, avagy a kebelbéli kígyó
Rappaccini lánya
A szépség művésze
Ethan Brand
A hóember
A nagy kőarc
Részlet a könyvből:
„A harangozó a milfordi imaház tornácán állott, és buzgón rángatta a harangkötelet. A falu vénjei görnyedve jöttek szembe az utcán. A derűs arcú gyerekek vidáman lépkedtek szüleik oldalán, de olykor, vasárnapi öltözékük ünnepélyességének tudatában, méltóságosabb járást mímeltek. Elegáns nőtlen férfiak oldalpillantásokkal méregették a csinos leányokat, és úgy gondolták, hogy a vasárnapi napsütésben, szebbek, mint hétköznap. Amikor a tömeg nagy része betódult a tornácra, a harangozó kongatni kezdett, s közben Hooper tiszteletes úr házának ajtajára szegezte a tekintetét. Ugyanis mihelyt megpillantotta a lelkipásztort, abba kellett hagynia a hívogató harangozást.
– De mi van ennek a jó Hooper lelkésznek az arcán? – kiáltott fel döbbenten a harangozó.
Hallótávolságon belül mindenki azonnal odafordult, s meglátta Mr. Hoopert, aki lassan ment a maga töprenkedő módján az imaház felé. Egyszerre rezzentek össze mind, s jobban már akkor sem csodálkozhattak volna, ha valami idegen lelkész jön leporolni Mr. Hooper szószékének párnázatát.
– Biztos benne, hogy ez a mi lelkipásztorunk? – kérdezte Gray gazda a harangozótól.
– Egészen bizonyos, hogy ez a jó Mr. Hooper – hangzott a válasz. – Igaz, úgy volt, hogy ma Shute lelkész fog prédikálni itt, Mr. Hooper meg helyette Westburyben, de Shute lelkész tegnap kimentette magát, mivelhogy ma temetésre kell mennie.
Sokan úgy vélhetnék, hogy a nagy meghökkenést nagyon is csekélyke ok váltotta ki. Mr. Hooper harminc év körüli, úrias megjelenésű férfi volt, s jóllehet még nőtlen, olyan – lelkészhez méltó – gonddal öltözött, mint hogyha serény feleség-kezek keményítették volna ki a gallérját, s kefélték volna le vasárnapi ruházatáról az egy hét alatt rárakódott port. Csak egyetlen feltűnő dolog volt a megjelenésében. Homloka köré erősített fekete fátyol takarta az arcát, mégpedig teljes egészében, úgy, hogy minden lélegzetére megrebbent. Ha közelebbről megnézte az ember, kiderült, hogy a fátyol két selyemrétegből áll, s teljességgel elrejti a lelkész arcvonásait, csak száját és állát hagyja szabadon, de látását csak annyira zavarja, hogy valamivel sötétebbnek rémlik előtte minden élő és élettelen, így haladt hát előre a derék Mr. Hooper – előtte e sötét lepel – lassú, nyugodt tempóban, kissé görnyedten, és a szórakozott emberek szokása szerint a földre tekintve; de azért nyájasan biccentgetett azok felé a hivők felé, akik még mindig ott várakoztak az imaház lépcsőjén. Ők annyira odavoltak a csodálkozástól, hogy alig-alig viszonozták a köszöntést.”