Hőse, Pjotr Popelszkij születése óta vak. Kisgyermek korában sokat szenved emiatt; azt hiszi, örökre kirekesztették az életből. A természet azonban rendkívüli zenei tehetséggel ajándékozta meg, s a vak muzsikus a művészeten keresztül látóvá válik, kitárul előtte a világ.
Megismerkedik a népi zenével, híres zenész lesz, s a nép egyszerű gyermekeivel való kapcsolatából fakadó „szellemi látása” segítségére van egyéni bánatának leküzdésében. Megleli az igazi boldogságot. Ez a rajongás a zenéért lett szellemi fejlődésének középpontja; betöltötte és sokszínűvé tette életét.
Részlet a könyvből:
„A család, amelyben a vak fiúcska született, nem volt nagy. A már említetteken kívül az apából és „Makszim bácsi”-ból állt, akit a háziak és idegenek is mind így hívtak. Az apa semmiben sem különbözött a délnyugati vidék bármely más falusi földbirtokosától. Jóindulatú, sőt talán jó ember is volt, tisztességesen bánt a munkásaival; szeretett malmokat építeni és átépíteni. Ez a munka lefoglalta jóformán minden idejét és ezért a házban csak bizonyos meghatározott időben lehetett hallani a hangját, reggelinél, ebédnél és hasonló alkalmaknál. Ilyenkor változatlanul megismételte kérdését: „Jól vagy, galambom?” Azután asztalhoz ült és csak akkor szólalt meg nagy ritkán, ha a tölgyfatengelyekről vagy fogaskerekekről akart valamit mondani. Érthető, hogy ilyen jelentéktelen, jámbor ember kevés hatással lehetett gyermeke lelkiéletére.”
A VAK MUZSIKUS KÖNYV LETÖLTÉSE