George Germaine és Mary Dermody gyermekkori szerelmesek, ám Mary nagyanyjának, Heléna Dermodynak jóslata ellenére – mely szerint a két fiatal élete egy életre összeköttetik – George apja ellenzi a házasságot.
El is választja a fiatalokat azzal, hogy családját átköltözteti Amerikába, ahol nem sokkal ezután meghal. George és édesanyja visszatér Angliába, ahol anyja ismét megnősül. Georgenak esélye sincs, hogy Mary nyomára akadjon, ezért belép a hadseregbe, Indiába megy szolgálatra, ahonnan kitüntetéssel és hadi sérüléssel tér haza, átveszi mostohaapja örökségét, és tiszteletére felveszi nevét. Ám balesete megváltoztatja külsejét, ahogy Mary alakját is megváltoztatja egy betegség. Mary hozzámegy egy Van Brandt nevű hollandhoz, de amikor kiderül, hogy férje bigámista, vízbe akarja ölni magát. A folyóból George menti ki, ám nem ismer rá az ő Mary-jére. Legközelebb Londonban találkoznak, ahol Mary még mindig Brandt mellett van. George szerelme fellobban, házassági ajánlatot tesz Marynek, aki arra való hivatkozással, hogy gyermeket vár, a házassági ajánlatot visszautasítja. George Skóciába utazik, hogy kúrálja magát és feledjen. Ám ekkor egy látnok azt sugallja neki, hogy Mary bajban van, menjen Londonba, és segítsen neki…
„Nem tréfa az mit irok. Bármennyire esztelennek tetszhetik is ez az „értelmes emberek” előtt, mi gyermekekül valóságos szerelmesek voltunk – ha ugyan ilyen gyermekek létezhetnek.
Nem ismerénk egyéb örömet annál, a melyet egymás társaságában találtunk fel. Haragudtunk az éjre, mert elválasztott; rimánkodva kértük szülőinket mindaketten, hogy engedjék meg egy szobában aludnunk. Nehezteltünk, boszusak voltunk szülőinkre, ha kinevettek s további vágyaink felől kérdeztek. Ha visszapillantok amaz időre, gyermekkorom e napjaitól egész férfikoromig, oly élénken emlékszem a boldog órákra, melyeket akkor átéltem. A későbbi időből nem tudnék egyetlen elragadó érzést is hasonlitani ahhoz, melyet akkor kimondhatlanul s folyvást érzék s amely egész fiatal szivemet eltölté, ha együtt bolyongtam Maryval a mezőn; ha vele csolnakáztam a tavon s ha egy kegyetlen éj után ujra tárt karjaiba repülheték, mintha hónapok meg hónapok választottak volna el egymástól.
Minő vonzerő csatolt oly szorosan egymáshoz, abban a korban, mikor még a két nem rokonszenvező vonása mindkettőnkben elrejtőzve alvék?
Mi ezt nem tudtuk, de nem is gondoltunk ennek megfejtésével. Szerettünk ösztönszerűleg, mint a madár, mely ösztönét követve repül.”