Othello, a fekete bőrű, középkorú, sikeres mór hadvezér, aki halálosan szerelmes feleségébe, Desdemónába. Ám zászlósa, Jago ármánykodásának hatására szerelmében meginog.
Desdemona halála estéjén – mintha csak megérezné végzetét – szomorúan és balsejtelmekkel tele készül lepihenni. Féltékeny férjének durva viselkedése elszomorítja, de iránta való feltétlen odaadása nem csökken. Éppen elszenderül már, amikor a mór gyilkos szándékkal hálótermébe ér. És Othello nem hisz a rémülten védekező, ártatlanságát bizonygató Desdemónának: könyörtelenül megfojtja hitvesét.
Emília fedezi fel úrnője halálát, és fellármázza az egész erődöt, vádolva a mórt, bár Desdemona utolsó szavával is szeretett urát védte: tagadta, hogy ő a gyilkos. Emília most már látja, milyen jóvátehetetlen vétket követett el, amikor férjének átadta asszonya kendőjét. Leleplezi Jago ármányait, aki vak dühében leszúrja.
Othello ráébredt tragikus tévedésére: örömkönnyeket sír, hogy Desdemonát ismét ártatlannak tudja, nem várja meg Velence ítéletét, hanem egy tőrszúrással végez magával. A gonosz Jago kínpadon bűnhődik iszonyú vétkeiért.
Részlet a könyvből:
„Atyja, szeretvén, gyakran hitt magához.
Kérdezte életem történetét,
Évrül évre, a sok ostromot, csatát,
Mikbe forogtam. Elmondottam azt,
Elsőtül végig, gyermekéveimtől
A perczig, melyben épen kérdezé.
Beszéltem száz csapás s megindító
Balsors felől, mi szárazon s vizen
Hányt és vetet; midőn hajszálon állt a
Tenger csatáin életem; midőn
Rabúl esvén az ellenség kezébe:
Eladtak s újonnan kiváltatám.
S mikép viseltem mind ebben magam;
Viszontagságos útaim leírván,
Hol vad barlangok, sivatag, kopár
Zord szikla, melynek égig ér feje,
S több más csodák jövének emlitésbe.”
OTHELLO, A VELENCEI MÓR KÖNYV ONLINE OLVASÁSA