Franciaország legkiválóbb ékszerészei elkészítik a világ legszebb és legdrágább nyakékét. Természetesen őfelségének, Mária Antóniának ajánlják megvételre művüket, s a királynénak – természetesen – megnyeri tetszését a pazar ékszer. De közbeszól az államérdek: másfél millió frankért már hadihajó is kapható. Ezért XVI. Lajos nem ajándékozza meg hitvesét a drága csecsebecsével.
És megindul a hajsza a nyakékért: pénzzel vagy erővel vagy fondorlattal meg akarja szerezni szerelmes herceg, mindenre elszánt rablóbanda, ördögi kalandor…
Újra feltűnik a mindenható, vészjósló Cagliostro gróf, akit Balsamo doktorként ismerhettünk meg az Egy orvos feljegyzései-ben. Ő mozgatja a szálakat a háttérből, az ő akarata szerint rohan vesztébe a szerelemtől, vágytól, féltékenységtől hevülő, bosszúra szomjazó vagy ármánykodó nagyúri világ.
Ármány, cselszövés, szerelem, udvari intrikák, féltékenység, becsület, önfeláldozás, tisztesség, nagyravágyás, szenvedély…
Részlet a könyvből:
„A kellemes, hosszú fecsegés azoknak a kiváltsága, akiknek már semmi mondanivalójuk egymásnak. Az indulatszavakkal kifejezett vágy vagy a hallgatásba burkolt boldogság után kétségtelenül az a legnagyobb öröm, ha az ember sokat beszélhet.
A bíboros meg a grófné két órával azután, hogy a bíboros elküldte a kocsiját, éppen ebbe a stádiumba jutott. A grófné beadta a derekát, a bíboros győzött, s mégis a bíboros lett a rabszolga, a grófné a győztes hadvezér.
A férfiak a kézfogásukkal csapják be egymást. Egy férfi és egy nő csókkal csapja be a másikat.
Itt viszont a két fél mindegyike csak azért csapta be a másikat, mert mindkettő akarta, hogy becsapják.
Mindkettőnek határozott célja volt. E cél érdekében közeli kapcsolatot kellett teremteniök egymással. Mindkettő elérte tehát a célját.
A bíboros nem is vette a fáradságot, hogy türelmetlenségét leplezze, kis kerülővel visszatérítette a beszélgetést Versailles-ra meg azokra az előnyökre, amelyek ott a királyné új kegyeltjét várják.
– A királyné nagylelkű – mondta -, és semmi sem drága neki, ha azokról van szó, akiket szeret. Megvan benne az a ritka tehetség, hogy sokaknak keveset adjon, és sokat adjon keveseknek, a barátainak.
– Azt hiszi hát, hogy gazdag? – kérdezte La Motte-né.
– Képes egyetlen szóval, egyetlen mozdulattal, egyetlen mosollyal pénzt teremteni magának. Olyan miniszter még nem termett, talán Turgot-t kivéve, aki vette volna a bátorságot, hogy visszautasítsa a királyné kérését.
– Én nem találom őt olyan gazdagnak, mint amilyen gazdagnak maga hiszi azt a szegény királynét vagy inkább szegény asszonyt! – mondta La Motte-né.
– Hogyhogy?
– Gazdag-e az ember, ha kénytelen lemondani bizonyos dolgokról?
– Lemondani? Miről beszél, drága kicsi Jeanne?
– Ó, istenkém, én csak azt mondhatom el, amit láttam, sem többet, sem kevesebbet.
– Mondja csak!
– Képzelje: kétszeresen is borzalmas kínszenvedést kellett elviselnie a boldogtalan királynénak.
– Kínszenvedést?
– Tudja-e, kedves hercegem, mi az, ha egy nő vágyakozik?”