Menu

Henryk Sienkiewicz: A ​dicsőség mezején

PDF     EPUB     MOBI

A regény a XVII. sz. török elleni szövetség éveit eleveníti fel.

IV. Mehmed uralma alatt indította meg az utolsó nagyobb hadjáratot a nyugat felé. Ettől az időtől Lengyelország utolsó felosztásáig, csaknem sorozatos háborúk, határmódosítások és szövetségkötések követték egymást. Miután Bécset sikeresen felmentette III. (Sobieski) János lengyel király vezette haderő, a nyugat is fellélegezhetett…

Az események történelmi fonalát két ifjú szerelmes őszinte érzelmei hatják át.

„Az 1682-ből 1683-ba forduló tél oly hideg volt, hogy hasonlóra még a legöregebb emberek sem emlékeztek. Ősszel hosszasan esett az eső, Szent András hava közepe felé meg beköszöntött az első fagy, mely megmerevítette a vizeket, és mintegy üveg-kéreggel vonta be a fákat. A zúzmara rátelepedett az erdei fákra, és tördelte gallyaikat. Karácsony hava első napjaiban, az ismételt fagyok után, a madarak a falvak és városok közelébe vonultak, sőt még az erdei vadak is ott hagyták a sűrűségeket, és közelebb húzódtak az emberlakta helyekhez. Szent Damáz napja körül beborult az ég, és tíz napig szakadatlanul csak úgy dűlt a hó. Elborította az egész tájékot néhány rőfnyi magasságban, betemette az utakat és gyalogösvényeket, be még a parasztkunyhók ablakait is. Az emberek ásóval, lapáttal voltak kénytelenek utat törni maguknak a csűrökhöz, istállókhoz, és midőn végre elállt a havazás, ismét csikorgó hideg következett, amelytől úgy ropogtak az erdő fái, akár a puskák.

A parasztok biztonság okáért csakis csoportosan merészkedtek az erdőkbe, ha elfogyott a tüzelőjük, de akkor is gondjuk volt rá, hogy az éjtszaka valahogy ne érje őket messze a falutól. Napnyugta után vasvilla vagy fejsze nélkül egyik sem mert kimenni még a tulajdon udvarába sem, s a kutyák egész éjtszaka csaholtak, mint rendesen, ha farkasokat szimatolnak.”

LETÖLTÉS

PDF     EPUB     MOBI

Kategóriák