1428, Közép-Amerika. A földrész három „nagyhatalma” -Tenochtitlán, Texcoco és Tlacopán – megalakítja a Hármas Szövetséget, majd ez a szövetség uralma alá hajtja a Mexikói-völgy nagy részét. A elkövetkező 91 év az azték civilizáció aranykora: a folyamatos területi terjeszkedés következtében a belső területeken béke és rend uralkodik, virágzik a kereskedelem és a kézművesipar, emelkedik az életszínvonal. Az életszínvonal emelkedésének következtében a népesség száma rohamosan nő. Ez azt eredményezik, hogy megnövekszik a megművelt földterületek nagysága. Az alattvalókat vallási emberáldozatokkal félemlíti meg az állam, míg a tényleges hatalom a nemesség kezébe kerül. A jólét és a megtermelt felesleg lehetővé teszi a gyakorlati életben nem hasznosítható tudományok fejlődését: történelem, filozófia, csillagászat, valamint a festészet, a szobrászat és a költészet.
1519-ben a birodalom keleti határán megjelenik Hernán Cortés az embereivel, és vége szakad az idill életnek. A idegenek meghódítják a hatalmas birodalmat, és elfoglalják a fővárost, Tenochtitlánt. Foglyul ejtik a soros uralkodót, Moctezumát. 1521. év augusztusában leverik az utolsó indián felkelést is, és ettől az időponttól kezdve a terület spanyol gyarmatosítók uralma alá kerül. Egyre nagyobb számban érkeznek fehérek az óvilágból. A népesség pótlására szükség is van, mivel a sorozatos járványok miatt az őslakosok száma pár évtized alatt nagy mértékben csökkent. A következő évszázadok spanyol uralma pedig sikeresen elmossa a hajdani civilizáció nyomait…
A végső véres összecsapás után ott ül Tlaloc, Mexikó esőistene az elpusztult csodaváros, Tenochtitlián kapuján és a trópusi eső sűrű hullásával siratja országát és népét.