AZ ÖT VILÁGRÉSZ MAGYAR VÁNDORAI ÚTLEÍRÁS LETÖLTÉSE
Az öt világrész magyar vándorainak története visszanyúlik azokba az időkbe, amikor még csak három világrészről tudott a „világ” s ezek lakói sem sokkal többet tudtak egymásról, mint ha más-más csillagon élnének.
A műben szereplő 13 világhírű magyar utazó és földrajzi felfedező – Benyovszky Móric, Kőrösi Csoma Sándor, Magyar László, Xántus János, Vámbéry Ármin, Széchenyi Béla, Lóczy Lajos, Zichy Jenő, Teleki Sámuel, Déchy Mór, Bíró Lajos, Torday Emil és Stein Aurél – életútja és tudományos pályafutása felér egy-egy kalandregénnyel.
Földünk szinte minden tája, ismert és kevésbé ismert szöglete vonzotta világjáró honfitársainkat, akikre méltán lehetünk büszkék: nevükhöz számos – a földrajztudomány által mindmáig számon tartott – felfedezés, kutatási eredmény fűződik.
„Amikor az Öt világrész magyar vándorairól szóló könyv ötlete felbukkant, első címül erre gondoltam: Magyar világjárók a tizedik századtól a huszadikig. Csábított a gondolat, hogy egy évezredet öleljen fel a történet, a honfoglaló ősöktől mind a mai napig. Igen, de mivel töltsük ki ezt az évezredet? Elsőbb is az ezer év első negyedéről kellett lemondanom, hiszen a legrégibb „útleírás” – egyetlen levél, ez is latin nyelvű – „mindössze” 700 éves.
Az ősmagyarok keresésére indult Julianus barát után évszázadokig megint nincsen semmi de semmi feljegyzés. 1235-től 1583-ig, budai Parmenius Istvánig akkora ugrás, hogy a hét évszázad egyszeriben felére zsugorodik. Ez a Parmenius Sir Humphrey Gilberttel járt Uj-Foundlandban. Hazatérőben a tengerbe vesztek. Kakas Istvánról itt nem szólva, a fölfedezések történetének következő kimagasló alakja már Mária Terézia kortársa. Ő róla, Benyovszkyról, már van mondanivalónk, akár egy regényre való. Vele kezdjük a sort. Így már csak százhetven évünk marad az ezerből, de sebaj, csak győzzük belezsúfolni az egyre sokasodó magyar világjárók viselt dolgait egyetlen kötetünkbe!
Benyovszky még élt, amikor Kőrösi Csoma Sándor megszületett s a ma élők legöregebbjei már a világon voltak, amikor Csoma roskadó léptekkel elindult utolsó útjára.
Így hidalja át ez a néhány név az évezred kilenc századát. A többiek már mind a 19. században pillantották meg a napvilágot: Magyar László, Xántus János, Vámbéry, Széchenyi és Lóczy, Zichy Jenő, Teleki Samu, Déchy Mór, Bíró Lajos, Torday Emil. És végül Stein Aurél.
Ő róluk szól az Öt világrész magyar vándorai-nak tizenkét fejezete.
De nem bocsáthatom útjára ezt a kis könyvet a nélkül, hogy e nagyjaink mellett meg ne emlékezzem röviden a kötetünkből kimaradt többi jelesekről. Ha mást nem, a neveiket szeretném feljegyezni itt, azokét, akiknek élettörténetével – úgy érzem – adós maradtam. Remélem, mielőbb leróhatom ezt a tartozásomat egy újabb munkával.”