A TAMÁS-EVANGÉLIUM KÖNYV LETÖLTÉSE
Az első dolog, ami felmerül az Olvasóban, az valószínűleg az, hogy miért rejtettek Jézus szavai.
Mert bizony azok, s nemcsak itt, az ún. Tamás-evangéliumban. Igéit minden előfordulási helyen értelmezni kell! Ez nagyon fontos dolog, hiszen a szűkebb értelemben vett Örömhír az Emberfi velős kijelentéseivel azonos. Egy írásmű tehát annyiban tekinthető evangéliumnak, amennyiben ilyen mondásokat tartalmaz.
Az isteni kinyilatkoztatás forrása Jézus, s ő ezeket a kinyilatkoztatásokat a logionjaiba rejtette (vö. Tm 110.). Ezeket az elrejtett kincseket szó szerint meg kell találni… Magától értetődik, hogy csak a lankadatlanul kereső ember találhat (vö. Tm 1.), tehát az a személy, aki hajlandó a szellemi erőfeszítésre.
Jó, de vajon miért kell „fáradoznunk”? (vö. Tm 58.). Hát azért, hogy tudás birtokába juthassunk. Tudatlanságunkat ugyanis a nem-gondolkodás okozza… Semmi más. Az egyéni és személyre szabott kinyilatkoztatás vételét a „rejtett szavak” megfejtése teszi lehetővé. Mire kihámozzuk a mondanivalót, addigra kristálytisztává válnak a jézusi közlendők.
Tulajdonképpen a Keresők Evangéliumát forgatjuk, ami az Emberfi írásbeli hagyatéka. Ezt a művet nagy valószínűséggel Galileában diktálta le Tamásnak, feltámadása és mennybemenetele között. A 115 logion egy teljes evangéliumot ad ki, melynek van eleje, s van vége. A mondások sorrendje nem esetleges, ellenkezőleg: igen nagy műgonddal van megkomponálva.
Az teljességgel kizárt, hogy Tamás apostol művével állunk szemben. Arra könnyű egy tanítványnak visszaemlékezni, hogy mit mondott és mit tett a mestere (így állt össze a kánoni evangéliumok gerince), de a keresztrejtvényszerű pontosságot igénylő rébuszok memorizálása lehetetlen, hiszen itt minden szónak, sőt toldaléknak komoly szerepe van. A látszólagos nyelvtani rendellenességek sem véletlenek.
Felmerül a kérdés, hogy másolás közben, a fordítások során, illetve a szerkesztői munka következtében nem torzult-e a szöveg. Nos, a Szellemi Hagyaték csak 1946-ban került elő, tehát majd kétezer évet „pihent” a föld alatt. Az anyag összekötő szövegeket nem tartalmaz, így betoldásokra egyszerűen nincs lehetőség.
A rendelkezésünkre álló magyar fordítások közül a Hubai Péter-féle jelesre vizsgázott. A mérce tudniillik a szöveg megfejthetősége, így maga az eredmény dicséri a munkát. Más magyarításokban – az értelmező jellegű fordítás miatt -, több jézusi terminus is elsikkad… A különböző szövegváltozatok kritikai elemzésére nincs szükség, mert ezt a konklúziót az Olvasó is levonhatja, ha összeveti egymással a fellelhető műveket.
A kánoni párhuzamokat mindenképpen Csia Lajos tolmácsolásában lapozzuk fel, mert annál hívebb magyar szöveg sohasem fog a rendelkezésünkre állni. A protestáns fordítások általában véve is (és köztudottan) jobbak a katolikusoknál. A jézusi képek és szimbólumok egyenesen érthetetlenek, ha „Isten királysága” helyett valamiféle országban gondolkodunk.
A Szellemi Hagyaték 50%-a a négy kánoni evangéliumban is megvan. Ezek a párhuzamok azonban nem jelentenek betű szerinti egyezést… Az egyes szövegváltozatoknak persze ugyanaz a mondanivalója, ám sokszor az is csak hasonló, azaz egy kicsit más vagy több. Az igazi szenzációt viszont a másik 50% jelenti, vagyis a számunkra új közlendők. Ezek nyilván szerepeltek az apokrifnek minősített evangéliumokban, de azokat a kanonizáció során megsemmisítették.
A kölcsönös hitelesség szempontjából fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a Keresők Evangéliumának egyharmad részénél hivatkozni lehet az Iszlám hagyományban megőrzött jézusi mondásokra is. Ezek a párhuzamok természetesen jelölve vannak (Isz). A szóban forgó mondások Pikó Gábor Mózes: Minden Jézusról c. könyvében olvashatók el, Paulus Hungarus/Kairosz Kiadó, 2002.
A „Tamás-evangélium” és az Iszlám hagyomány hivatalosan „agyon van hallgatva”. Az egyházi szaktekintélyek nem foglalkoznak velük, noha egy laikus is felismeri bennük a jó pásztor hangját (vö. Jn 10,4-5). E mellőzöttségnek alapvetően két oka van: egyrészt a megszokottól eltérő Jézus-kép áll össze belőlük, másrészt ez a Jézus merőben másként, a hierarchia felfogásától idegen módon viszonyul a világhoz.
Ezért aztán a Szellemi Hagyatéknak igen nagy jelentősége van, hiszen ebből tudhatjuk meg a legbiztosabban, hogy milyen isten- és világképe volt Jézusnak. A kánoni evangéliumok szerzői kívülről szemlélték az eseményeket, s egyáltalán nem voltak tisztában a lényeggel. Ma már teljesen világos, hogy a tanítványok csak naiv tanúi voltak a Nyilvános Működésnek, és egyáltalán nem értették Mesterüket.