„Nem mindig tragédia, ha az ember úgy kezd bele valamibe: „ahogy esik, úgy puffan” – vagyis: örülök neki, ha sikerül, de ha nem, majd másképp folytatom. A házasság nem ilyen eset. Azt nagyon tudatosan kell elkezdeni és az élet végéig vállalni. Aki házasságra lép, biztosnak kell lennie a dolgában, amennyire persze biztos lehet valamiben az ember. Aki házasságra lép, annak mindig tudnia kell, mit miért tesz.
A jegyeseknek és a házasoknak elsősorban azt kell állandóan szem előtt tartaniuk, hogy a házasságuk sikerétől függ, szép lesz-e, sikerül-e az egyetlen életük.
Valóban így van. Az ember életének sikere, szépsége legalább nyolcvan százalékban attól függ, hogyan sikerül a házassága. Lehet, hogy valakinek egyébként nagyszerű az élete – szert tehet vagyonra, lehet makk egészséges, pozíciót vívhat ki magának, lehetnek egészséges gyermekei -, ha nem él egyetértésben élete társával, nem sokat ér az egész. Ha viszont sok nehézséggel kell is megküzdenie, esetleg tragédiák is érik, de hitvesével számíthatnak egymásra, érzik egymás odaadó szeretetét, akkor mégis úgy összegzik a végén: érdemes volt élniük. Igaz a régi mondás: párosan szép az élet. Ha férj és feleség igazi párja egymásnak, minden öröm sokszoros, minden gond és fájdalom a felére csökken.
Azt is megmondom, miért van ez így. Azért, mert van az emberben egy elemi vágy, amit senki más nem tud úgy betölteni, mint a házastárs. Arra vágyakozik minden ember, hogy legyen valakije, akivel mérhetetlenül fontosak egymás számára. Legyen valakije, akivel testileg-lelkileg egyek tudnak lenni, akiben megbízhat, aki érti és értékeli őt, akivel kölcsönösen felnéznek egymásra, akivel együtt tudnak örülni, akihez bajában menekülhet, és akivel átélheti, milyen jó a bajban a másik segítője és mindene lenni.
Az a szép házasság, az a megelégedett élet, amelyben a férj és a feleség is megtalálta az „igazit”, az „egyetlent”.
A jó házasságot nem kapja ingyen két ember. A jó házasságot fokozatosan kell felépíteni. Jóakarattal sikerülni is fog. Csak némi alap kell hozzá: a fiú és a leány legyenek egymáshoz valók, összeillők. Az együttjárás, az udvarlás, a jegyesség alatt ezt kell vizsgálniok önmagukban: tudom-e szeretni őt harminc év múltán is? Lehetünk mi egymás számára „az a valaki” akár ötven esztendeig is?
Sajnos, sok fiatal szeret gyorsan dönteni. Valami miatt menekülnek a családi otthonból, amelyet egyáltalán nem éreznek meleg fészeknek. Másokat elkábítja a fellobbanó és szabad utat nyert testi szerelem. Vannak, akik főnyereménynek érzik választottjukat, mert az jól szituált vagy jó a foglalkozása. Némelyeket maga az esküvő lehetősége hipnotizál, az a büszke gondolat, hogy asszonnyá lehet.
Kedves Fiatalok! Semmiképp se siessétek el ezt a lépést! Figyeljétek, próbáljátok megérteni egymást! És hogy ezt józan ésszel tudjátok tenni, tartózkodjatok a testi szerelemtől, nehogy az vakítson el a maga örömeivel! Lehet, nagyon keserű és késő lesz a felébredés. Csak akkor mondjátok ki az igent, amikor már biztosak vagytok benne, hogy valóban ő az igazi, a pótolhatatlan, örök „valaki”.”
A HÁZASSÁGI ABC ONLINE OLVASÁSA