Menu

Henry James: Maisie tudja

henry-james-maisie-tudjaMaisie hatéves, ártatlan kislány. Szülei válásával a bíróság kimondja, hogy Maisie-nek az év egyik felét apjánál, a másik felét anyjánál kell töltenie. A szülői kötelesség egyiküknek sem fontos, nem igazán törődnek Maisie fejlődésével, nevelésével. Sokkal fontosabb az, hogy most már a kislány révén is kellemetlenségeket tudnak okozni egymásnak. Azzal vannak inkább elfoglalva, hogy a másik szülő ellen uszítsák a lányukat. Eleinte a megszabott időn túl is maguknál tartják, megpróbálják hozzáférhetetlenné tenni a másik számára.

Új házasságot kötnek, ide-oda passzolják a kislányt, azon kezdenek mesterkedni, hogy a hat hónap elteltével hogyan érjék el, hogy Maisie a másiknál maradjon – hogy zavartalanul bonyolíthassák kétes szerelmi és pénzügyeiket -, s ne kelljen úgy csinálniuk, mintha érdekelné őket a gyerekük sorsa…

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

Kategóriák