Menu

Madách Imre: Az ember tragédiája

az-ember-tragediajaÁdám sorsa a történelmi korokban mindvégig bukás; mindegyik jelenet egy-egy kis tragédia, amelyben a hős azon bukik el, ami a legjobb benne, eszményi önmegvalósítása jut zátonyra, eszményeivel bukik. Látomásai hatására Ádám úgy dönt, nem érdemes az életre és majdnem eldobja azt magától. Társa, Éva szavára, valamint az Úr biztatására úgy dönt – bár továbbra is kételyek mardossák – vállalja a küzdelmet.

Részlet a könyvből:

Ádám

Mit járjuk e végetlen hóvilágot,
Hol a halál néz ránk üres szemekkel,
Csak egy-egy fóka ver zajt, vízbe bukva,
Amint felretten lépteink zaján;
Hol a növény is küzdni már kifáradt,
Korcsúlt bokor leng a zúzmók között,
S a hold vörös képpel néz köd megől
Halál lámpájaként a sírgödörbe? –
Oda vezess, hol pálmafák virúlnak,
A napnak, illatoknak szép honába,
Holott az ember lelke, erejének
Öntudatára fejlődött egészen.
Lucifer
Ottan vagyunk. E vérgolyó napod.
Lábunk alatt a föld egyenlítője.
A tudomány nem győzött végzetén.
Ádám
Szörnyű világ! – Csupán meghalni jó.
Nem sajnálandom, amit itt hagyok.
Ah! Lucifer, ki egykor ottan álltam
Az ember bölcsejénél, aki láttam,
Mi nagy jövő reménye ringa benne,
Ki annyi harcát mind végigcsatáztam,
Ez órjás síron, melyre gyászlepelt
A természet dobott, midőn merengek,
Első, utolsó ember a világon:
Szeretném tudni, hogy bukott fajom?
Nemes küzdésben, nagyszerűen-é,
Nyomorun-é, törpülve ízrül ízre,
Nagyság nélkül és könnyre érdemetlen.”

AZ EMBER TRAGÉDIÁJA EKÖNYV LETÖLTÉSE

Műfaj