Menu

Gozsdu Elek: Köd

A KÖD CÍMŰ KÖNYV LETÖLTÉSE

A vihar után való reggel Iván anélkül, hogy valakinek szólott volna, haza lovagolt Gajárra.

Amint az Aranka völgyet elhagyta és felért a hegyre, magas fedelű szélvitorlás ősi háza már messziről üdvözölni látszott őt. Máskor, ha megpillantotta a magas mohos tetőt, öröm szállotta meg a régi ismerős, az otthon láttára, most mintha félt volna a tisztes korú bástyaszerű épülettől, a hol a szomorú magány várta.

Nem volt Ivánnak senkije, csak családi hagyományai, a melyek néha mint édes emlékek a boldogabb, a mesékkel telt időkből meglátogatták elméjét, néhány elvénült cselédje, a kiket kicsi birtokával együtt örökölt, és a kik már édes apja korában afféle családtag számba mentek, néhány néma arcképe, a melyekkel azelőtt, míg Kartalra nem járt olyan sűrűn, néha beszélgetni is tudott, a melyek azelőtt sokszor elmondták neki a Tar család vitéz dolgait a megye, az ország szolgálatában. – Az udvarban éldegélt, búsongott már néhány esztendő óta egy rabságra vetett szegény gólya. Nem bántotta senki, Császárnak csúfolták szegényt, és mintha tudta volna, hogy szomorú szemeit, kopottas, vedlett ruháját, elnyomorított szárnyát sem szeretik mindig látni, gyakran elbujt és napokig sem került elő. Néha napján megtette azt a nevetséges kísérletet, hogy a fiók gólyák módjára elkezdett szárnyaival hadonászni, mintha repülni akarna, pedig már vén volt, és az öreg Lukács unokái kinevették érte. Iván is sokszor elmosolyodott, ha a ház végében meglátta a bús gólyát, amint felborzolt tollaival ott szomorkodott a kerítés mellett. Órákig lebámult az Aranka völgybe, a hol sás, ingó nád között füttyentett a vízi csibe, sétált a boldog, szabad gólya. Sokszor nevette ezt a gólya ábrándozást, mert Császár minden komolysága mellett, tulajdonképen nevetséges madár volt, örökös szomorúságával.

Egy idő óta azonban ez emlékek nem ébredtek életre lelkében, az arcképek sem beszéltek hozzá a régi idők örömeiről, a jövendő boldogságáról; a gólya madár sem tetszett már nevetségesnek szomorúságával, lecsüngő szárnyával, és úgy tetszett, mintha a Pillér Gáborral való eset óta, Marci, a fogatlan Lukács, meg a többi vén cseléd is, mogorvább, komorabb volna.