A meditáció mozgás a figyelemben. A figyelem nem teljesítmény, mert nem személyes. A személyes elem csak akkor kerül előtérbe, amikor létezik megfigyelő olyan középpontként, ahonnan koncentrál vagy uralkodik; ily módon minden teljesítmény részleges és behatárolt. A figyelemnek nincs korlátja, nincs átléphető határa; a figyelem tisztaság, megtisztulás minden gondolattól. A gondolat soha nem szolgálhatja a tisztaságot, mert a gondolkodás gyökerei a halott múltba nyúlnak; ezért a gondolkodás sötétben való cselekvés. Ezt tudom annyi, mint figyelni. A tudatosság nem olyan módszer, amely a figyelemhez vezet; az ilyen figyelem a gondolat területén belül van, ezért irányítható és módosítható; ennek a nemfigyelésnek tudatában lenni: ez a figyelem. A meditáció nem intellektuális folyamat – hiszen az még mindig a gondolat területén belül van. A meditáció a gondolattól való megszabadulás és az igazság eksztázisában való mozgás.
Havazott aznap reggel. Metsző szél fújt; a fák mozgása a tavaszt hívta. Olyan volt a fény, hogy a nagy bükkök és szilfák törzsein a szürkészöldnek az a különös árnyalata jelent meg, amelyet öreg erdőkben látni, ahol a föld puha, és őszi lomb borítja. A fák között járva érzékeltem az erdőt – nem az egyes fákat a maguk más-más alakzataival és formáival, hanem sokkal inkább az összes fa teljes egészét.
Hirtelen kibukkant a nap, roppant kék égbolt látszott kelet felé, és sötét, erősen felhős ég nyugatra. A ragyogó napsütésnek ebben a pillanatában beköszöntött a tavasz. A tavaszi nap csöndes békéjében érezni lehetett a föld szépségét és a föld meg a rajta lévők egységét. Nem különült el egymástól a megfigyelő, a fa és a sokféle, meghökkentő színekben ragyogó fény a magyalbokron. A megfigyelő megszűnt, és ezzel a megosztottság mint tér és idő véget ért.
– Azt mondta, vallásos ember -, aki nem kötődik semmilyen konkrét szervezethez vagy hithez, de vallásosnak érzi magát. Természetesen végigjárta a szokásos utat, elbeszélgetett az összes vallási vezetővel, és csak még kétségbeesettebben távozott tőlük, cinikussá azonban nem vált. Nem találta meg az üdvöt, amelyet keresett. Tanár volt az egyik egyetemen, de eljött, hogy a meditálásnak és a kutatásnak szentelje az életét.
– Tudja – mondta -, állandóan tudatában vagyok az élet töredékességének. Én magam is töredékes része vagyok ennek az életnek – összetört, másmilyen ember, aki mindegyre azért küzd, hogy az egésszé váljék, integráns részévé ennek a világegyetemnek. Megpróbáltam megtalálni saját magamat, mert a modern társadalom szétrombol minden identitást. Nem tudom, van-e kivezető út ebből a teljes széttagoltságból valamibe, amit nem lehet felosztani, széttagolni.”