A Próféta kertje az első kötetben megismert Almusztafa hazaérkezését és a szülőföldjén eltöltött időt tárgyalja.
Részlet a könyvből:
„Barátaim és útitársaim! Szánandó az a nemzet, ‘melynek hite sok van, de vallása nincs.
Szánandó az a nemzet, ‘melynek tagjai nem maguk szőtte ruhát hordanak, nem maguk aratta gabona kenyerét eszik, és nem maguk szüretelte szőlő borát isszák.
Szánandó az a nemzet, ‘mely hőssé emeli a zsarnokot, és jótevőnek tartja a hódítót.
Szánandó az a nemzet, aki álmában lenéz egy szenvedélyt, ‘melynek ébren odaadja magát.
Szánandó az a nemzet, ‘mely nem emeli fel szavát még halotti menetében sem, saját romjain túl mást nem magasztal és nem lázad, még ha nyakát kard és tőke övezi is.
Szánandó az a nemzet, ‘melynek államférfiúja róka, filozófusa csaló és művészete az utánzás.
Szánandó az a nemzet, ‘mely az új urat trombitaszóval fogadja, de gúnykacajjal búcsúztatja, hogy a még újabbat ismét trombitával köszöntse.
Szánandó az a nemzet, ahol vénségükre elnémulnak a bölcsek, míg az erősek még a bölcsőben pihennek.
Szánandó az a nemzet, ‘mely széthasadt, és minden része nemzetnek hiszi magát.”
„Az élet öregebb, mint minden, ami él; a szépség már szárnyalt, mielőtt a szép fogalma megszületett volna a Földön, és az igazság igaz volt már kimondása előtt is. Az élet énekel hallgatásunkban és álmodik, ha szunnyadunk. Még amikor levertek és csüggedtek vagyunk is, az élet bennünk örvendezik. És ha sírunk, az élet mosolyog a napon, és szabad akkor is, ha mi rabláncon vagyunk.
Gyakran sivárnak nevezzük az életet, de csak ha magunk is szomorúak és keserűek vagyunk; és gyakran tartjuk hasztalannak és üresnek, de csak akkor, ha lelkünk vigasztalan helyeken időz és szívünk elbizakodottsággal teli.”