Menu

Krúdy Gyula: Álmoskönyv – Tenyérjóslások könyve

almoskonyv1“Nincsen rossz álom. Mert amikor álmodunk: azt jelenti, hogy még élünk. A halottak nem álmodnak, mert hiszen ők már mindent tudnak. Tehát a legrosszabb álom sem jelenthet egyebet, mint azt, hogy még nem léptük át a halál néma kapuját; tennivalónk, elfoglaltságunk van a földön. Az álmok mutatják néha balsorsunkat is, amellyel majd bátran szemközt kell néznünk; de jelentik örömeinket is, amelyek majd felváltják csüggedtségünket. A legrosszabb álomban is van valamely jó. Éppen arra való ez a könyv, hogy az álmától elborult ember kikeresse magának a sokféle álommagyarázat közül azt a megfejtést, amely őt leginkább megvigasztalja.

A könyvben következő álmok és babonák magyarázatait nem én találtam ki, csupán összegyűjtöttem az álomfejtéseket.

Összeszedtem régi könyvekből és régi emberek elbeszéléseiből.

Falusi asszonyok hiedelmeiből, bölcsnek nevezett öregemberek megjegyzéseiből.

Megsárgult papirosú könyvek segítettek munkámban, amely könyvek már nem lelhetők fel, csak a múzeumokban, s ezért olvasmánynak is szórakoztató e könyv; megleljük benne őseink álmait, s azt, hogyan mulattatták képzeletüket, midőn álmukból felébredtek. Dédapáink, ükanyáink álmai is szólnak hozzánk e lapokról, amely álmok magyarázatait az 1756-iki esztendőben megjelent Álmos Könyvetské-ből gyűjtöttem. Már az ismeretlen, régi szerző is azt írja sárgult könyvében, hogy az éjjeli látásokat, jelenéseket és álmokat a régi álmoskönyvekből és bölcs emberek nagy mesterséggel összegyűjtött tapasztalataiból szedegette össze. Elöljáró beszédében hivatkozik Pliniusra, mert nem minden álomnak szabad hinni. Az álom sok és különb-különbféle.”

A legszebb, leghitelesebb magyar álomfejtő tanácsadó könyv és az egyik legérdekesebb Krúdy-mű.

AZ ÁLMOSKÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák