A kötet a Kárpát-medencei magyaros és tájjellegű régi leves-változatok rövid bemutatására törekszik.
Egyúttal felidézve olyan hagyományos levesek receptjeit is, amelyek különösen népszerűek voltak a XVI-XIX. század közötti időszakban és amelyek készítési módja több száz év alatt szinte alig változott. De olyanokat is, amelyek megőrizve régi készítési módjukat a XIX. században „elpaprikásodtak”, így válva igazi magyaros étel-különlegessé. A leírások néha kissé archaikusnak tűnhetnek, de könnyen érthetők. Kipróbálásuk sem okozhat gondot azoknak, akik szakácskönyvből véve az ötletet – már maguk is főztek levest.
A Kárpát-medencei magyarság és a vele együtt lakó népesség körében – a leves – csak ritkán hiányzott a napi ételek sorából. A XVII. századtól a XX. század közepéig a meleg étkezések egyik elengedhetetlen fogása volt. Nem hiányozhatott az úri asztalokról, sem a vendéglői ebéd-kínálatból, de még a parasztság-munkásság főétkezéséből sem.
Az úri étkezéseknél általában kezdő fogásként tálalták (gyakran egyfajta előételként), amelyet a díszes-gazdag főfogások követtek, a hagyomány vagy helyi szokás szerinti sorrendben. Míg a paraszti lakodalmakban és halotti torokon gyakran főételként tálalták. Hétköznapokon – a főétkezés egyetlen fogásaként – sok helyen csak tartalmas-sűrű levest fogyasztottak. Még a mezőn dolgozók kinti ebédje sem nélkülözhette a levest, a katonák (vagy rabok) élelmezéséből sem hiányozhatott.
A rideg, külső szállásokon munkát végzők többnyire a maguk készítette leveseken éltek, Gyakran a helyben fellelhető terményekből-fogásokból készítve azokat.