Menu

Mihályi Antal: Egbert egér útrakél – (Egbert egér kalandjai 1.)

A MESEKÖNYV LETÖLTÉSE

Egbert, az eszes kisegér kalandos útra indul barátjával, Csucsuval, a fogyókúrázó kövér macskával, hogy segítsen neki lefogyni, ami a végén túlságosan is sikerül neki.

Utazásuk során betörőket fognak el, tolvajokat és sikkasztókat lepleznek le, végül mindketten tagjai lesznek a Macskazene-karnak, amelyik közreműködésükkel megnyeri a kórusversenyt.

Részlet a könyvből:

Egbert szaporán lépegetett az úton. A nap barátságosan és melegen sütött. Már jó egy órája elhagyta a Zöldmező utca környékét és útja pipacsokkal tarkított réten vezetett át. Kellemes kora-nyári délelőtt volt és nagyon jól érezte magát. Eredetileg a város lakottabb részén akart átmenni, de az onnan ideszűrődő zaj, valamint a kellemesnek ígérkező kirándulás eltérítette eredeti szándékától.
Időnként megállt és körülnézett. Semerre sem látott senkit. Eleinte nem bánta, de később nyomasztani kezdte a társtalanság. Örült volna már egy tücsöknek is, akivel elbeszélgethet, de a meleg napsütésben még az sem bújt elő. Így az első pillanatban ugyancsak megörült, amikor egy hang megszólította:
– Hová, hová, kisegérke?
Öröme azonban már keletkezése pillanatában elpárolgott. A hang ugyanis nem az egerek megszokott, kellemes, cincogó hanghordozásában szólt hozzá. Még csak ciripelés vagy csicsergés jellege sem volt. Inkább olyan valami volt
benne, aminek hallatán még a farkincáján is felálltak a szőrök. A hang határozottan nyávogás jellegű volt.
Megfordult és a várt látványban nem is csalódott. A háta mögött egy kövér macska állt és jóindulatú mosollyal szemlélte megdöbbenését. De nem is akármilyen kövér macska! Ez a macska nemcsak egyszerűen kövér volt. Gömbölyű termetét fényes puha, hosszú szőr fedte, amely fényesen csillogott a napfényben. A szőr fekete és fehér részekből tevődött össze. A feketék koromfeketén csillogtak, mint a fekete zománc, a fehér foltok pedig hófehérek voltak,
ami a macska kerekded kövérségét csak még jobban kihangsúlyozta.”