Sokszínű kötet ez a kis mesekönyv gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.
A történetek hol szórakoztatóak, hol megmosolyogtatóak, hol meghatóak, hol tanulságosak. Móra Ferenc jó érzékkel, remek stílusban írja meg minden meséjét.
Tartalom:
A gyöngyösi tanítómester
János remete
Tóbiás mester
A mindentudó
Az öt kép
Az oroszlánetetők
Az asszonykirály
Az agártanácsos
Darvas Pista foglya
Nekopogi kovács
Kicsi Jóska
A jégmacska
Szülők
A hóangyal
Szőlőnyitás idején
Részlet a könyvből:
„A JÉGMACSKA
Én ugyan még sose láttam királyt új ruhában, de el tudom képzelni, milyen kényesen sétálgathat olyankor, úgy napszállat felé a háza előtt. Körülbelül úgy, mint Piros Palkó a kőrösi nagyutcában, ahogy a cudar téli időben igyekszik kifelé a vasúthoz.
Fején vidrabőr sapka, selyembélésű, lábán bélelt csizma, csupa muzsika-csikorgású, rajta prémes bunda, de olyan ám, hogy a prémjét tavaly ilyenkor még farkas hordta bundának. No, de ez még nem nagy sor. Meleg sapkája, bélelt csizmája, prémes bundája akárki fiának lehet. De kinek van olyan levele, amilyent Piros Palkó szorongat a prémes bunda zsebében?
„Gyere ki, Palkó pajtás, szombaton estére az irtási majorba. Csengős szánkóval várunk az állomásnál mind a hárman, Marci, Muki, Misike. Lesz olyan dáridó, hogy még a Bodri is mákos rétest eszik. Csapunk olyan varjúvadászatot a nyárfásban, hogy belesüketül hét falu.”
Ha nekem ilyen levelet küldene valaki, ott is szaladnék, ahol nem kergetnének, csakhogy minél előbb odaérjek. Bizony Piros Palkó is ugyancsak szaporázta ám a lépést, nem is állt volna meg egy vak lóért. Esze-lelke ott járt már az irtási majorban, szinte lőtte is már a varjút, mikor egyszerre csak hangot hall a feje fölött:
– Miau, miau, miau!
Föltekint Piros Palkó, hát egy istenadta szegény kis cica gubbaszkodik a feje fölött a háztető szélén, az esőfogó csatornában. Ő tudta, a jámbor, hogy került oda, hanem azt már ő sem tudta, merre van a gyere le. Leugrani nem mert, fölfelé menni nem tudott a süppedős hóban. Didergett az árva, borzas szőrinek minden szála reszketett, ahogy keservesen miákolt. Nyilván az édesanyját hívta. Az is lehet, hogy Palkóhoz folyamodott a maga nyelvén:
– Az Isten is megáld, kedves pajtikám, ha megszabadítasz!
Föl is villant a Palkó gyereknek a szeme, ahogy a cirmost megpillantotta. Ezért már érdemes megállni, ha még olyan siethetnékje van is. Leguggolt az útfélre, belemarkolt a hóba és sebtiben olyan kemény hógolyót gyúrt össze, hogy akár Bécset meg lehetett volna vele ostromolni.
– Sicc te! – süvöltött a szegény cicusra s úgy fültövön találta bombázni a megriadt kis jószágot, hogy annak egyszerre elment a kedve a miákolástól. Lekapta a fejét a csatorna mögé, tán föl se emeli, míg az eső ki nem önti onnan.”
A NEKOPOGI KOVÁCS KÖNYV LETÖLTÉSE