Menu

Nagy Miklós (szerk.): “Fényesebb a láncnál a kard” – (Hangoskönyv)

A HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE ELBESZÉLÉSENKÉNT

Elbeszélők 1848-49-ről.

Tartalom:

Krúdy Gyula: “Mit kíván a magyar nemzet?”
Vértesi Arnold: Hi a haza (részlet)
Eötvös Károly: A dicsőséges csaták napjaiból (részlet)
Degré Alajos: Az úrfiból lett honvéd
Vajda János: A tábori élet
Jókai Mór: A két menyasszony
Móricz Zsigmond: A csata napja
Gárdonyi Géza: Fekete nap
Rákosi Viktor: Ellenség kezében
Jakov Ignjatović: Damjanich
Szokoly Viktor: “Csak még egy rohamot!”
Gárdonyi Géza: A lámpás (részlet)
Mikszáth Kálmán: A fekete fogat
Herczeg Ferenc: A hét sváb (részlet)
Abonyi Lajos: Egy szegény csonka története
Jókai Mór: A két csonka vitéz (részlet)

Részlet Gárdonyi Géza: A lámpás című elbeszéléséből:

Szüretkor megvolt a lakodalmunk.

Két falu népe örült rajta. Én boldog voltam.

A pap is ott volt a lakodalmomon. Olyan dicséreteket mondott rám egy pohárköszöntőben, hogy minden felleg eloszlott iránta a szívemben.

Ettől a naptól jó viszonyban voltunk. Gyakorta átjött hozzánk. Beszélgettünk, vitatkoztunk, együtt jártunk sétálni is, szóval olyan barátságféle valami támadt közöttünk, mint amilyen az együtt nőtt kutya és macska között van.

A feleségem kedves kis boszorkány volt. Egy-két nap alatt úgy átváltoztatta a régi mesterházat, hogy nem lehetett ráismerni. A falak hótiszták, a földön szőnyeg terül; az ablakokban virágok nyílnak; virít és ragyog a keze nyomán minden.

Az istállóban tehén bőgött, az ólban malac sírt; apró baromfiak is megjelentek az udvaron s én talán ezt a félévet mondhatom az életem legboldogabb idejének.

De még az is rossz numerusos esztendőbe került.

A nemzetet akkor rohanták meg délről és nyugatról a rablógyilkosok ezrei. Az országban Kossuth Lajosnak holtakat ébresztő csatára hívása mennydörgött, zászlók jelentek meg a falukban és a kovácsok kardokat kovácsoltak.

A pap járatott egy lapot.

Remegő szívvel olvastuk ezt mindennap.

Mikor híre jött, hogy Jellasich átlépte a határt a rablóseregével és asszonyokat, gyermekeket öldösnek a katonái, a vér a fejembe tolult és felkiáltottam:

– El kell menni!

– Hová? – kérdezte a papom.

– Hová? Oda, ahová a kötelesség hí. Minden magyarnak, akinek ép a keze, fegyvert kell ragadnia és addig ne aludjék párnán senki, míg a magyart gyilkolják. Magammal viszem az egész falut.

– És a tanítás?

– Csak nem gondolja, plébános úr, hogy én az ábécét az égő ország világítása mellett fogom tanítani. A leckét az ellenségnek adjuk karddal és ágyúval. Az iskola a csatatér. Ott van maga az isten is a megtámadott nemzet élete fölött. Önnek is ott a helye. Ön is erős ember és magyar ember.”