Menu

Kárpáti György: Medencék, gólok, pofonok – Helsinkitől Moszkváig (Hangoskönyv)

medencek-golok-pofonokKárpáti György háromszoros olimpiai bajnok, a magyar vízilabdasport kiemelkedő alakja.

17 éves volt korában nyert először olimpiát, 34 éves volt, amikor visszavonult az aktív sportolástól. Utána Gyarmati Dezső mellett még sokáig volt a válogatott társedzője.

Humoros visszaemlékezésében a vízipóló legendás időszakának történetét idézi fel, az 1952-es helsinki olimpiától egészen az 1980-as moszkvai olimpiáig.

Részlet a könyvből:

„HELSINKI

Tizenhét éves voltam és úgy kerültem a szabadsághegyi edzőtáborba, mint egy zöldfülű Pilátus a krédóba. A futballcsapat is ott készülődött Helsinkire. Bozsik, Kocsis, Puskás… Azt se tudtam, hová legyek a nagy tisztélettől. Emlékszem, Hidegkúti Nándinak először kezitcsókolommal köszöntem. Méla undorral mért végig és két napig szóba sem állt velem.
Puskás Öcsi már akkor a Nagy Főnököt játszotta. Reggelinél kötelességszerűen leereszkedett hozzám is. Ez abból állt, hogy az étterem túlsó végéiből harsányan átkiabált:
– Na Kuka, hát nők dolgában hogy állsz?
Erre én mindig törvényszerűen elvörösödtem és úgy éreztem magam, mintha öt hüvelykujj nőtt volna mind a két kezemen.
Nem tudom, kinek az ötlete volt, de felkészülésünk második hetétől fogva minden este számháborút játszottunk a Szabadság-hegy lejtőin. A vízipólócsapat – a futballisták ellen. Négykézláb másztuk végig a rétet, csupa zöld lett a melegítőnk térde, és a mosónők mindennap gyanakodó arccal nézegettek ránk.
Budai Laci nem volt valami nagy mestere ennek a játéknak.
Fejét a fűbe hajtva négykézláb mászott, és rák módjára, hátrálva igyekezett mindig megközelíteni bennünket. Szittya Spéci hamar észrevette ezt a harci módszert és igazi generális módjára máris megtalálta az ellenszerét.
Hosszú ideig törtük a fejünket, vajon Szívós Pista, vagy inkább Hevesi legyen-e a defenzív stratégia végrehajtója. Végül előkerült a centiméter és kiderült, hogy Hevesi tenyere néhány milliméterrel még Pistáénál is nagyobb.
Erre az egyszerű tényre alapoztuk az elhárítást.
Hevesit beállítottuk egy fa mögé, mi meg kimentünk a „senki földjére” és bonyolult harci mozdulatokkal igyekeztünk Budait a fa közelébe csalogatni. Szittya egy bokor mögött foglalta el megfigyelő állását.
A dolog nagyszerűen ment. A válogatott jobbszélső bekapta a horgot és hátrafelé araszolva mászott utánunk a fa irányában. A fa mögött pedig Hevesi már simogatta azt a péklapát tenyerét. Pár pillanatig feszült csend ereszkedett a terepre, aztán Szittya izgatott suttogását hallottuk a bokorból:
– Vigyázzatok, jön a Púpos!
És valóban, egyszerre csak megjelent Budai Laci hátsó fele a tűzvonaliban. Hevesi lendületet vett és a következő pillanatban a János-hegy felől visszhangzott a csattanás…”

A MEDENCÉK, GÓLOK, POFONOK HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE

vagy

ONLINE HALLGATÁSA

Kategóriák