Menu

Rejtő Jenő: Bradley Tamás visszaüt (Hangoskönyv)

bradleyA londoni vegyészmérnökből lett légionista, Bradley Tamás maga sem gondolta volna, hogy a húga és családja becsületén esett csorbáért úgy fog “visszaütni” hogy ebbe az ütésbe majdnem maga is és a szerelme is belepusztul. Csak később érzi meg, hogy a millió veszélyt rejtő dzsungel és egy szökött légionáriusra leselkedő borzalmak nem a legkedvezőbb helyzetet teremtik a bosszúhoz. Egyetlen szerencse, hogy a “Dalol a vadon” című film forgatására elindult expedíció minden tagját felfalják a termeszek – bár már csak haláluk után -, és így az egész felszerelésük a bajba jutott szökevények birtokába kerül. Ezen felszerelések között található Szép Heléna jelmeze, valamint két lánctalpas kocsi is…

Részlet a hangoskönyvből:

„Két hete feküdtek a köves hammada piszkos futóárkaiban. Úgy látszott, hogy végképp megáll a harc. A kabilok is kitűnően kiépítették az állásaikat. A mocsár mögött húzódó, jól takart árkokat nem tudta szétrombolni a francia tüzérség. Lehetetlenség volt a sima terepen megfigyelőket kiküldeni. A pompás riff lövészek minden vakmerő kísérletezőt nyomban lelőttek. A francia katonai akadémiát végzett Ibn ben Gukra európai hadianyaggal és kitűnő katonai szakértőkkel rendelkezett, és modernül kiképzett, elsőrangú serege volt.

A gyarmati katonaságnak mindenáron döntést kellett kikényszeríteni, mielőtt az esős évszak beáll. Az esti általános támadást, amennyire lehetett, ügyesen készítették elő. Az alkony homályában sorra vonultak fel a vonal mögött összevont csapatok, és elfoglalták kijelölt helyüket az árkokban. A motoros osztagokat készenlétbe helyezték, kézigránátokat, töltényeket osztottak szét, és a kék „kepiket” rohamsisakkal cserélték fel.

– Fél órán belül eléred a mocsár szélét – mondta az őrmester a 9-esnek, aki karjára csavart dróttal, kezében kis dobozzal állt vele szemben az árokban. – Igyekszel a becsapódásokat megfigyelni, és közölsz mindent telefonon.

Az őrmester kinézett a homoksánc mögül, és a két kezét Bradley hátára tette. Körülöttük nyugtalan, halk, fojtott utasítások hallatszottak, és legörnyedt katonai küldöncök igyekeztek futva az árok szabadon hagyott oldala mellett.

– Vigyázz… – suttogta az őrmester.

A 9-es megfogta az árok peremét. Mindenfelé távoli villanások látszottak, és egy-egy tompa dörrenés érkezett utánuk. Trópusi gyorsasággal szállt le a sötét éjszaka. Egy távoli ároknál tüzelni kezdtek. A kabilok viszonozták.

– Indulj… – súgta az őrmester és előretolta Bradleyt.”

A BRADLEY TAMÁS VISSZAÜT HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE FEJEZETENKÉNT

  1. 01-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Bradley feláldozza magát valakiért, akit nem ismer 
  2. 02-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Bradley Tamás nem lesz nyárspolgár 
  3. 03-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Bradley kivételes elbánásban részesül 
  4. 04-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Toglad sejk meghálálja a légionisták tettét 
  5. 05-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Egy jó üzletember sivatagot varázsol az oázisba 
  6. 06-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Mr. Leonidaszt megbízzák 
  7. 07-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Mr. Leonidasz az ügyvezető igazgatótól 
  8. 08-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – A munka nem szégyen, de unalmas 
  9. 09-Bradley_Tamas_visszaut.mp3 – Lord Flatherryt meglátogatja egy ügyvezető igazgató 

Kategóriák