Menu

Rejtő Jenő: Vér és mahagóni (Hangoskönyv)

ver-es-mahagoniTartalom:

A kiselejtezett hajók útja
Dorn
Five o’clock Surabajában
Thurn János története
A Liz folyó mentén
Mr. Greenhorn
Mr. Howard célbalő

Ha egy nő valamit a fejébe vesz, akkor azon változtatni nem lehet. Ezért aztán az angol titkosszolgálat minden erejére szükség van, hogy a bajbajutott, makacs leányzó kimásszon a „pácból”.

Részlet a hangoskönyvből:

„A kiselejtezett hajók utja

Természetesen a Vörös-tengerről van szó és a vele kapcsolatos Indiai óceánról. Ugyanis a hajóstársaságok, régi szokásuk szerint, jobb hajóikat a jövedelmezőbb Atlanti óceánon járatják és csak az idők folyamán ósdivá lett, vagy kisebb gőzöseiket osztják be keleti utakra, pedig ezek az utak nemcsak nehezebbek, hanem veszélyesebbek is.

Nem volt kivétel e hajók közül az Irtisz nevü orosz gőzös sem, amely Port-Saidból Singaporeba igyekezett. Ezen a hajón utazott Thurn Fülöp is, megjelenésével állandóan feltünést keltve. A futólagos benyomás is az volt róla, hogy a Déli Tengerek hires és rettenthetetlen vadászainak egyike utazik vissza szabadságáról valamelyik gumiültetvényre. Bár itt, Szuezben a száraz évszak kezdetén estefelé még hűvös az idő, ő könnyü fehér ruhában és trópusi sisakban járt. A hajón utazó ifju hölgyeknek régebbi élményeit mesélte, csupa szörnyű és véres históriát. Nehéz volt elképzelni, hogyan küzdhetett meg ez a legfeljebb huszonhat esztendős, fehérbőrű, gyerekarcu Thurn Fülöp harminc kinai kalózzal, vagy kilenc-tiz részeg fókahalásszal. Egy riporter terjedelmes cikket irt róla lapjának: „Beszélgetés Thurn Fülöppel, vagy milyen magánéletében a Déli tenger réme” cim alatt.

A Déli tenger rémének közös kabinja volt egy urral, akinek még nálánál is puhább vonásai voltak és Howardnak hivták. Thurn barátságába és pártfogásába vette, miután megtudta, hogy Jávába igyekvő tisztviselő, aki idegenkedik mindennemű kalandtól. Thurn viszont elmondta neki, hogy Thurnnak, egy hires indiai fatermelőnek a fia, sok időt töltött el apja mellett a Maláji félszigeten, de aztán tanulmányai befejezésére hazautazott Európába. Howard tisztelettel és csodálattal hallgatta az ifju hőst, majd pedig udvariasan megfogta a fejét, midőn a Déli Tengerek Réme hirtelen áthajolt a korláton.”

A VÉR ÉS MAHAGÓNI HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE FEJEZETENKÉNT

  1. 01-Ver_es_mahagoni.mp3 – A kiselejtezett hajók útja (5:38 min, 4,4 Mbyte)
  2. 02-Ver_es_mahagoni.mp3 – Dorn (12:12 min, 9,1 Mbyte)
  3. 03-Ver_es_mahagoni.mp3 – Five o’clock Surabajában (9:01 min, 6,8 Mbyte)
  4. 04-Ver_es_mahagoni.mp3 – Thurn János története (6:35 min, 5,1 Mbyte)
  5. 05-Ver_es_mahagoni.mp3 – A Liz folyó mentén (7:08 min, 5,5 Mbyte)
  6. 06-Ver_es_mahagoni.mp3 – Mr. Greenhorn (7:40 min, 5,9 Mbyte)
  7. 07-Ver_es_mahagoni.mp3 – Mr. Howard célbalő (48:18 min, 35,1 Mbyte)

 

Kategóriák