Menu

Rejtő Jenő: A fehér folt

feher-foltSir Geoffrey Halley, a milliomos Nyersanyagkutató Társasága Lungaország főnökének engedélyével kutatásokat végez. Közben meggyűlik a baja a Liliannal, a lányával is, mert nem akar hozzámenni egy milliárdoshoz, akit apja szemelt ki a számára. Ezért a lány megszökik. Halley felfogadja Samuel Bronson nyomozót, aki a lány autóját követi. Ám a lány indulás előtt odaadja a kocsit a barátnőjének, Dorának, így Mr. Bronson őt kezdi üldözni. Időközben Lilian – hogy megússzon egy büntetést – férjhez megy Lewis Marshallhoz, akinek testvérét állítólag Lilian apja ölte meg. Lewis úgy dönt, elmegy Lungaországba ahol a kutatásokat végzik. Akarata ellenére Lilian is vele megy.

„A fehér folt Délnyugat-Afrika egyik angol gyarmata és a Niger vidéke között terült el. Ma már nem létezik. Rózsaszínre festették a térképészek, mintegy jelképezve a kiontott vért, amely egy-egy fehér folt bekebelezésének elengedhetetlen előzménye. Valamikor sok-sok fehér folt terült el az atlaszon. Csak a parti részek színesedtek lassacskán, ahol az első portugál, holland és angol telepesek kikötöttek, hogy megvessék lábukat és az impérium lobogójának állványát.Egyre több és több területet jeleztek szimbolikusan a térképészek rózsaszínnel, egyre több és több piros festékanyag omlott az eleven palettákról a sárga sivatagokban és a dzsungelek évezredes árnyékában.

Azután zümmögni kezdett a dinamó, megindult az iparosodás, versengés a nyereségért, és a nyolcvanas évek kolonizálási láza elnyelte a térkép leghatalmasabb fehér foltjait is. Pedig a hódítók tudják jól, hogy valamikor elkerülhetetlen lesz a pillanat, midőn a fegyver, az ész és a tekintély szuggesztiója dacára Európa szorító karja, amely fojtogatóan öleli át az Egyenlítőt, bénultan fog lehullani erről a féltekéről. Amit nem végezhetett el a hőség, a malária, a dúspárák és a feje tetejére állt világ millió ellenséges életkörülménye, örök hűséges szövetségesei a bennszülötteknek, azt elvégzi majd az egyszerű lélektani átalakulás, amellyel a trópusi emberfajta egy napon tudatára ébred annak, hogy a fehér ember éppolyan mintő, csak a bőre más színű…”

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

Kategóriák