Tartalom
Ha rövid az élet, toldd meg egy ballépéssel
Valamiből a halottnak is élni kell
Az élet nehéz, de meghalni sem könnyű
Mr. Johnson szeretne meghalni, de csak szellem lesz
Johnson belátja, hogy élet ellen nincs orvosság
Johnson megtudja, hogy semmi baja, csak meg kell halnia
A halott felszállt egy autóbuszra, amely zsúfoltan indult a City felé. Johnsonnak hívták a néhai urat, és Mr. Grimm ingatlanforgalmi irodájában dolgozott, mint mérnök. Itt dolgozott a menyasszonya, Edit is, mint Grimm úr titkárnője. Csakhogy Grimm úr is beleszeretett a szép titkárnőbe, és hogy vetélytársától megszabaduljon, fondorlatos tervet eszelt ki…
A terv sikerült, a Halál fia bánatában beállt a légióba. Mindenhol ő az első, szinte keresi a halált. Vajon sikerül élve megmenekülnie? Mikor rohamot vezényeltek, elsőnek ugrott ki a fedezék mögül, szuronya egy szakállas arab nyakán szaladt át. Johnsonnak egy lövés átlyukasztotta a kabátját, egy kardvágás lecsúszott a válláról, végighasította a zsebét.
A légionisták szerint ilyen kivételeket a halál csak az édes fiával tesz. Johnson tragikomikusnak találta ezt a helyzetet. Szóval, ha meg van írva a fuldoklás és a görcs, akkor ő hiába kívánkozik a hősi halál után. Vagy talán előbb-utóbb önmagának kell elintézni egy golyóval az ügyet?
Részlet a könyvből:
„A növekvő sár és az esőtől megduzzadt Tangobo folyó feltartotta a francia offenzivát. Muktar bey már régen ismerte Black úr kéz alatt beszerzett jóslatainak titkát és vele együtt kihasználta ennek különleges hatását a népre, azonfelül harminc százalékot kapott a varázsló brutto jövedelméből. Ezen az estén két barátját látta vendégül a bey. Berber hegyilakók voltak és éppen úgy, mint Muktar bey, a felvilágosodottabb, elcsirkefogósodott arabok közé tartoztak. Írásokat hoztak, amiket Muktar bey figyelmesen átnézett. Jól tudott franciául, ezenfelül írt, olvasott és általában áthatotta a gyarmat legveszélyesebb mérge, a félcivilizáció. A levelek franciául voltak írva, ugyancsak franciául felelt rájuk és két vendége közül az egyik nyomban elvágtatott. A másikkal hosszasan suttogtak. Társasüzletet alapítottak a százezer frank vérdíjra. Az esős évszak elmultával úgyis benyomulnak a franciák, legokosabb lesz némi pénzzel visszatérni Gambiába, ahol szolíd betörőtársaságot alapítanak, ahogy a régi szép időkben volt.
Black úr szomorúan hallgatta az ablaknál, hogy milyen tisztességesen osztoznak meg az ő fejére kitűzött vérdíjon. A varázsló mindig hallgatódzott, ha a beynek vendége volt, mert szeretett megtudni egyet-mást. Kitűnően lehetett hallgatódzni, mert a bey, ha vendége jött, elküldte az őröket. Miután a másik berber is elment, Black úr is elosont. Megjelent egy Hamil nevű halász sátrában és a holtrarémült tuarég családnak nagy jövendölést tartott. Azután egy fogpiszkálót harapdálva visszament a beyhez. Meglehetősen tisztában voltak egymással. Négyszemközt nem beszéltek misztikusan.
– Búcsúzni jöttem, Mr. Muktar… – mondotta köszönés helyett.
– Mondtam már magának, hogy nem vagyok mister, hanem bey!
– Ezen nem fogunk összeveszni. Úgyis itthagyom végleg Tangobót.
– Remélem, tisztában van azzal, hogy az én engedélyem nélkül nem távozhat. Most nem engedem el.
– Fogadjunk, hogy ráveszem, ha akarom…
– Ugyan! Mivel tudna rávenni? – felelte a rabló megvetően.
– A következőre gondoltam… – Mutatóujjával kitartásra intette a beyt, azután benyúlt a belső zsebébe, kaparászott a töltőtolla és a cvikkere között, mintha valami cédulát keresne, végül elővett egy kis belga hatlövetű revolvert és négyszer egymásután a bey hasába lőtt.
Muktarnak, miközben lefordult a székről és elmerült körülötte a világ, futólag átvillant kihúnyó öntudatán, hogy a négy lövésre összecsődül a tábor…”