A Kalandos vakációból megismert Felfedezők Társaságának tagjai – Merezsényi, Üsti István, Gyapay Flóris, Müller és Gombi Lexi – újabb kalandra indulnak, ezúttal a tiroli Alpokba.
Nagyon jól tudják, hogy egy nyolcnapos sítúra a tiroli Alpokban sokkal komolyabb és nehezebb vállalkozás. Éppen ezért Müllert itthon akarják hagyni. Igaz, hogy Müller alapító tagja a Felfedezők Társaságának és nagyon jó fiú, és nagyon szeretik is a többiek, de amelyik vállalkozásban a Müller keze benne van, az a vállalkozás botránnyal végződik.
Márpedig háromezer méter magasan a legkisebb botrány egy lavina. A fiúk szülei amúgy is nehezen egyeztek bele, hogy Tirolba menjenek. De mindannyian ezt kérték karácsonyi ajándékul. Azonkívül Kecskéssy tanár úrral mennek, aki az ország egyik legelső sípedagógusa…
Részlet a könyvből:
„A dolog úgy áll, hogy Müller boldog volt. Velünk jöhetett Almenhofba, a síelők paradicsomába és ezt sítudásának köszönhette. Csakhogy itt volt a baj! Müller soha életében nem síelt! Az egész históriát az amerikai versenyekről abban a pillanatban találta ki, amikor a közgyűlés ellenzéki hangulatát látta.
Mit tegyen? Mihelyt az első lépést teszi az almenhofi havon, ki fog derülni a csalás. Azt sem tudja, hogyan kell felkötni a sítalpakat! Legalább az alapfogalmakat el kell sajátítania holnap reggelig. Elhatározta tehát, hogy a délután folyamán belopódzik a szertárba, ahol a Kecskéssy tanár úr sítalpai állanak útrakészen – és legalább a szárazon megtanul egy-két figurát.
Mindenekelőtt hazament. Édesanyja féltő gonddal csomagolt. Vastag kesztyűket, síruhát, pulóvert, termoszokat rakott a bőröndjébe, valamint ötven pengő zsebpénzt.
– Fiam – mondta – vigyázz magadra, nehogy valami bajod történjen Almenhofban!
De a sors úgy akarta, hogy a baj már Pesten megtörténjék.
Öt óra tájban a gimnáziumba ment. Sikerült elkerülnie a pedellus figyelmét és besurrant a tornaszertárba. Felcsavarta a villanyt, előkereste a legjobb képű sítalpat és lábára kötötte nagy üggyel-bajjal. Fel és alá csoszogott és úgy találta, hogy mi sem könnyebb a síelésnél. Annyira elmerült ebben a fárasztó és eredeti sportban, hogy észre sem vette, mennyire múlik az idő. Az órájára nézett, amely átmenetileg éppen járt és csaknem felkiáltott ijedtében: kilenc óra volt!
Lecsatolta a talpakat s az ajtóhoz rohant. Az ajtó be volt zárva! A pedellus éjszakára bezárta az ajtókat! Borzalom! Müller sírvafakadt ijedtében. Az ablakokat vasrács védte. Kiabálni kezdett. A falak visszaverték a hangját, de senki sem hallotta. Az épület koromsötét és teljesen néma volt. Szegény Müller hol az ajtókat döngette, hol a sarokban ült és a hideg rázta. Háromnegyed tizenegy körül elaludt.
Hirtelen felébredt, mert azt álmodta, hogy indul a bécsi gyors és ő lemarad! Ez a lehetőség nem is volt olyan valószínűtlen. Felugrott és egyre fokozódó kétségbeeséssel ütötte-verte az ajtót és torkaszakadtából ordított. De senki sem felelt.”