Menu

Gombos Albin: A grönlandi titok

A tetőtől-talpig derék fiú, Hájas Muki ennek a négy részből álló ifjúsági regénynek a hőse.

Tárgya pedig egy kis magyar hajónak az útja, amely a háború alatt kiszorulván a fiumei kikötőből, Grönlandba vitorlázik, hogy fényt derítsen egy ott állítólag elhunyt magyar vadász sorsáról. A hajó el is éri célját, de számos kalandon, viszontagságon kell átesnie! Ellenséges hadihajók állják útját, de a magyar hajósok hol ügyes hajózási műveletekkel, hol furfangos cselfogásokkal megmentik hajójukat. Majd szemfüles tengeri hatóságok elé kerülnek, de leleményességükkel ezeket is kijátsszák. Viharba jutnak, úszó jéghegyek útjába kerülnek, azonban ezek sem árthatnak nekik. Pedig a hajócskának parancsnoki hídján nem is tapasztalatokban gazdag kapitány áll, hanem egy serdülő fiú, aki csak most került ki a hajósiskolából.

„A fiumei kikötőben a budapesti gyorsvonat meg­érkezése még a békés időkben is észrevehető mozgolódást keltett. A mólókon nyüzsgő tömegben itt is, ott is apró csoportok verődtek össze, amelyek mint a tenger borzongó hátán tovasiető vándorhullámok, ellenállhatatlan erővel utat törtek maguknak és zajongva tódultak a Karszt reggeli harmatjában izzadó vasúti kocsik felé. A tolakodók közül a legtöbbnek semmi dolga sem volt. a tengerparti állomáson s pusztán a kíváncsiság hajtotta őket. Látni akarták azt az izgatott kapkodást, amely elfogta a megérkező utasokat, miközben a vasúti kocsik zárt fülkéiből a mólókhoz láncolt hajók tágas fedélzetére siettek. A Triesztbe, Velencébe, Anconába, a déli szigetekre és a parti városokba járó hajók ugyanis indulásra készen szokták várni a budapesti gyorsvonatot. A feszülésig fűtött kazá­nok tompán, haragosain dohognak, a gőzszelepek fájdalmasan süvítenek és olykor-olykor a hajó- kürtök is belebődülnek a mólókon kavargó sokaság siketítő lármájába, hogy az utasokat még nagyobb fürgeségre nógassák.”

I. KÖTET: A JÉGVILÁG REJTÉLYE

II. KÖTET: A LÁNGBAN ÁLLÓ ADRIÁN

III. KÖTET: BÚJÓCSKA A TENGEREN 

IV. KÖTET: MAGYAROK A JÉGORSZÁGON

Kategóriák