Tizenöt éven át vándorol az oulhamr törzs egyre észak felé, vadban dúsabb és barátságosabb vadászterületet keresve, s a nomád életmód szinte már lételemükké válik. Ám eljött az idő, amikor egy roppant méretű hegylánc állja útjukat. Aoun és Zouhr – a Leopárd fia és a Föld fia – együtt indulnak el, hogy átjárót találjanak a rettenetes sziklák között. Hisznek benne, hogy a hegy túloldalán minden eddiginél bőségesebb zsákmány várja őket. És a rájuk leselkedő veszélyektől pedig nem félnek.
Aoun és Zouhr átkelnek a hegyen, megtalálják az áhított, zsákmányban gazdag völgyet, ám ahhoz, hogy azt birtokukba vehessék, meg kell küzdeniük a korszak legveszedelmesebb fenevadjaival. Ketten sikerrel szállnak szembe akár a kardfogú tigrissel is, ám a legnagyobb veszélybe akkor kerülnek, amikor más embertörzsekbe botlanak… És nincs veszélyesebb ellenség, mint az ember.
Részlet a könyvből:
„Aoun, Urus fia szerette a föld alatti vidéket. Vak halakat vagy szürke rákokat fogott itt Zouhrnak, a Föld fiának társaságában; az utolsó Vállnélküli Emberrel, akinek sikerült megmenekülnie a mészárlásból, amelyben fajtársait kiirtották a Vörös Törpék.
Napok óta mentek a folyó mentén, mely üregeken és barlangokon folyt keresztül. A part gyakran szinte csak egy keskeny peremmé zsugorodott, néha pedig kúszva kellett továbbmenniük a porfír, gneisz vagy bazaltrétegekből álló átjárókban. Zouhr terpentinfából készített fáklyákat gyújtott meg, s a vörös fény visszaverődött a fejük feletti kvarcboltozatról és a lábuknál áramló, soha ki nem apadó vízről. Néha megálltak és a víz fölé hajolva nézték az áramlatban úszkáló, fakó színű élőlényeket vagy próbálták megtalálni a felszínre vezető nyílást, amelyen továbbfolytathatják útjukat. Végül eljutottak ahhoz a falhoz, ahonnan a víz előtört. Ott sokáig várakoztak. Azt a titokzatos élőlényt szerették volna legyőzni, amellyel szemben eredménytelenül harcoltak az oulhamr törzs harcosai immár hat tavasz és öt nyár óta.”