Peter Pan, ez a mesebeli kisfiú – tündérfiú – a gyermekálmok megtestesítője. Úgy gondolom, hogy bárkit megkérdeznék, az mind szeretne repülni, csak úgy, szárny nélkül; vagy kalandosabbnál kalandosabb élményekre kívánkoznék. Természetesen a jobbik fél győzelmével végződő csatára aljas-kalózokkal, és hasonlók. Peter Pannak minden sikerül – csak az nem, hogy a meséből visszataláljon a valóságba; hogy édesapára és édesanyára leljen! S ez fáj neki.
Ekként van az, hogy Peter Pan élete sem maga a csoda, ugyanis az otthon melegét Tündérország nem adja meg.
Részlet a könyvből:
„Ha megkérdezitek édesanyátokat, hallott-e kicsi korában Peter Panről, bizonyára így válaszol:
– Hát hogyne hallottam volna, fiacskám!
És ha azt is megkérditek, hogy akkoriban Peter Pan kecskén lovagolt-e, bizonyára így fog válaszolni:
– Hogy is lehet ilyet kérdezni?! Hát persze, hogy kecskén járt!
Aztán megkérdezhetitek nagymamátokat is, hallott-e kicsi korában Peter Panről, és ő is így fog válaszolni:
– Hogyne, fiacskám, hallottam.
Ám ha azt is megkérditek tőle, hogy Peter Pan akkor is kecskén lovagolt-e, bizonyára azt fogja mondani, hogy nem tud semmiféle kecskéről.
Meglehet, hogy elfeledte, mint ahogy unokáját is néha Mildrednek szólítja, pedig a saját lányát hívják így. De hogyan lehet elfelejteni olyan fontos dolgot, mint a kecske? Ezek szerint a nagymamátok gyermekkorában Peter Pan még nem lovagolt kecskén. Ha tehát Peter Panről mesélnétek neki és a kecskével kezdenétek, éppolyan fonák dolog sülne ki, mint ha – tegyük fel – kabátra húznátok mellényt.
Persze, mindez azt is jelentené, hogy Peter Pan olyan öreg, mint az országútja; de hát neki nincs is életkora; úgyhogy ez a kérdés elesik. Ő csak egyhetes, és bármilyen régen született, még sohasem volt születésnapja, és nem hiszem, hogy lenne ezután valaha is. Mindez pedig amiatt, mert egyhetes korában már lemondott arról, hogy felnőtt legyen belőle, és kiröpült az ablakon egyenesen a Kensington Parkba.”