Menu

Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák

ket-koldusdiakDebrecenben Dobosné asszonyé volt a legjobb kosztolóhely. A tíz fizetős diák étkezett nála, és emellett két ingyenes fiút is ellátott a jószívű asszony. Neki két fia már korábban meghalt, ezért fogadott örökbe két árva gyermeket.

A két fiú Krucsay úr egyik jobbágyának gyermekei voltak. De ezt a jobbágyot halálra korbácsoltatta a „Nyírség Királya”. Az ő fiait vette magához Dobosné, kinek üzleti ügyei miatt éppen a Nyírségben volt dolga. Veres Pali Laci lett, Veres Feri pedig Pista, az elhunyt Dobos gyermekek emlékére. A két fiú engedelmes, szófogadó gyermekké vált, István kiválóan tanult, de érzékeny volt, László rosszul tanult, de erős, kemény kötésű legénnyé fejlődött.

A két árva a Debreceni Református Kollégium diákjaként pünkösd másnapján részt vett a hagyományos „magyar-török”  csatában, amelyet ököllel vívnak. Veres Pista megküzdött a legerősebbnek járó díjért – egy díszes karkötő -, amit Szilágyi Magda, Piskárkosi-Szilágyi Márton professzor lánya készített a győztes számára.

A díszes kardkötőre Beke Miklósnak  is fájt a foga, de a hosszú küzdelem végén Pista csellökésének nem tudott ellenállni. A gyengébbiknek vélt Veres fiú győzelmén sokan meglepődtek. Miután Pista megkapta a kiérdemelt ajándékot Magdolnától, Boglányi József megjegyzése szíven ütötte: soha nem viselheti a kardkötőt, mert nem nemesember…

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

A könyvben az alábbi Mikszáth művek olvashatók még:

Ami a lelket megmérgezi
A batyus zsidó lánya
A lutri
A vármegye rókája
Nibelungok harca
Pecsovics világ
Falunk véneinek édes visszaemlékezése azokra a régi boldog időkre,
amikor még rosszabb világ volt
Szegeden
Az apám ismerősei
A mi hőseink
A lohinai fű
A két koldusdiák
A sipsirica
Galamb a kalitkában
A kis prímás
Farkas a Verhovinán
Kísértet Lublón
Az eladó birtok
Páva a varjúval
Ne okoskodj, Pista!
Nagy kutya a vicebíró
A zöld légy és a sárga mókus
Prakovszky, a siket kovács
A gavallérok
A demokraták
Apró képek a vármegyéből
A Krúdy Kálmán csínytevései
A mi örökös barátunk
Egy éj az arany bogárban
A megromlott „állás”
A fekete kakas
A szökevények
Fili
Mindenki lépik egyet
Kozsibrovszky üzletet köt

Kategóriák