Menu

Robert Louis Stevenson: Emberrablók

AZ EMBERRABLÓK KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE

Stevenson érdekfeszítő, izgalmas jelenetekben gazdag regényének története a nagybátyja által rabszolgapiacra szánt, elraboltatott, fiatal David Balfour menekülésének és megmenekülésének története.

A törvénytelen örökséghez ily módon hozzájutni akaró nagybácsitól Alan Breck, a jakobita ügynök menti meg a fiút, s az így keveredik azután a lázongó skót nemzetségek ügyeibe. Kalandjai során végigvisz az író a zordonan regényes Skót-Felföld tájain, megismerteti az olvasóval a nép szegénységét, s a skót nemesség cselszövéseit hatalmának megtartása érdekében.

Részlet a könyvből:

“Vándorlásom másodnapjának reggelén egy hegytetőre érve, szemem elé tárult a tenger felé lankásodó messzi táj, és a széles lejtő közepén, egy hosszú hegygerincen megpillantottam Edinburgh városát; füstölt, mint a kemence. A várkastélyon zászló lengett, a tengerszorosban hajók úsztak, hajók horgonyoztak: mindezt tisztán láttam a nagy messzeségből, s falusi legényke létemre szívem egyszerre a torkomban szűkölt e csodálatos kép láttára.

Nemsokára azután egy kunyhó mellett haladtam el; pásztorember lakott benne. Nagyjából eligazított, merre keressem Cramond környékét. Így hát egyik házról a másikhoz bandukolva, Colintonon át nagy nehezen elvergődtem a fővárostól nyugatra fekvő vidékre, majd rátértem a Glassgowba vezető országútra. Mennyire elcsodálkoztam, és ahogy feldobogott a szívem, midőn az úton egy ezred katonát láttam: sípszóra meneteltek, valamennyi egyszerre emelgette a lábát. Élükön vörös képű öreg tábornok lovagolt, almásszürke paripáján, a menet végén pedig egy századnyi gránátos, fejükön püspöksüveg formájú csákó. A vidám zene hallatára keblem büszkén dagadozott: a piros dolmányoktól egészen megkótyagosodtam.

Tovább bandukoltam: csakhamar megtudtam az emberektől, hogy már Cramond falujában járok. Megint kérdezősködtem, de most már csak azt tudakoltam, hogy a Shaws-kastély merre van? Bárkitől is kérdeztem légyen az utat, erre a névre mindenki meghökkent. Belepett az országút pora; eleinte azt hittem, hogy falusi ruházatom, pórias külsőm miatt furcsálják, hogy a nagyúri kastélyba igyekszem. De miután ketten-hárman is álmélkodó pillantást vetettek rám, és mind egyformán különös választ adott, szöget ütött a fejembe, hogy ezeknek a Shawséknak talán nincsenek egészen rendben a szénájuk.”