Cilike már felserdült, s büszke is arra, hogy ő nem rövid ruhás kislány, hanem nagylány, akinek a ruhája is egyre hosszabb, s környezete is mindinkább nagylányszámba veszi. Így is próbál viselkedni, de pajkossága – ma úgy mondanánk: tinisége – minduntalan galibákat, baleseteket okoz, amit ő nagyon szégyell, s a környezete bosszankodva, nevetve veszi ezt tudomásul. Így jön el a pillanat , amikor megkéri a kezét gyermekkori pajtása, Laci, akibe Cilike is szerelmes. Igent mondanak a szülei is, de az eljegyzéssel várni kell, mert Laci előbb külföldi tanulmányútra indul, s Cilikének is meg kell komolyodnia. Ő mindent el is követ, de még az eljegyzést sem tudja szokásos balesete nélkül megúszni…
Részlet a könyvből:
Cilike néhány hét óta Ella testvérénél van Budapesten. A betegség, amely miatt Jani sógor olyan ijedten sürgönyzött, szerencsére nem volt komolyabb jelentőségü, ugy, hogy Ella néhány nap mulva föl is kelt, anyuska pedig hazautazott.
Cilike azonban még ott maradt, s az udvarias sógor s a jó Ella szivesen viszik őt néha-néha szinházba, moziba, hangversenyre, sétára és a muzeumokba, képtárakba. Nagyszerüen telik a Cilike ideje és levelei, amelyeket Kende Iluskához, az ő legjobb barátnőjéhez ir, rendesen igy kezdődnek:
– Mese, mese, mese… olyan szép, hogy nem is lehet valóság.
Ma azonban egy kis baj van a háznál.
A kis babának, az icike-picike, rózsasziromhoz hasonló aranyos angyalkának, aki egyenesen Tündérországból repült Ellához, a foga jött s Ella egész éjjel nem aludt; folyton hordozta a siró-rivó kis jószágot. Reggel pedig a szakácsné nagy lárma és még nagyobb kiabálás, sirás-rivás között kijelentette, hogy ő egy percig sem marad tovább: a nagynénje halálosan beteg, neki azonnal el kell utaznia. Azzal se szó, se beszéd tovább, összepakkolt és sürü könnyhullatások közt eltávozott.
Ella, aki félénk, tapasztalatlan fiatal asszony létére a hatalmas, káplár-hangu szakácsnéval szemben alig mert egy-két szerény megjegyzést megkockáztatni, most tanácstalanul nézett össze Cilikével.
– Szépen vagyunk! – sóhajtotta – most mit fogunk csinálni! A dada alszik, nem költhetem fel, egész éjjel nem aludt… takaritani kell, főzni kell, a babának fürdőt kell késziteni.
– Csak ne essünk kétségbe! – vigasztalta Cilike, – nem olyan nagy baj az egész. Én majd kitakaritom a szobákat és meg is főzöm az ebédet, csak egy kicsit segits nekem, addig majd aztán a dada is fölébred.
– Igen ám, csakhogy mit főzzünk? Nincs semmi sem itthon. Éppen ma akartam elmenni a vásárcsarnokba a szakácsnéval mindenfélét bevásárolni.
– Az se baj. Majd elmegyek én bevásárolni, – ajánlkozott készséggel Cilike. – Hiszen tudod, hogy otthon is hányszor vásároltam magam.
– Hát jól van, – kapott rajta Ella. – Itt van pénz a bevásárlásra, csak vigyázz aztán, kérlek, mert a fővárosban más ám, mint vidéken.
– Csak bizd rám, – jelentette ki Cilike öntudatosan és sietve ment be szobájába öltözködni.
Igen büszke és boldog volt, hogy most milyen fontos feladatot fog végezni. Nagy örömében felvette a himzett fehér bluzát s az uj csipkés napernyőjét is kezébe vette s aztán tetszelegve pillantott a tükörbe. Igazán csinos volt.”
LETÖLTÉS