Menu

Henry Rider Haggard: A páviánnő

HENRY RIDER HAGGARD: A PÁVIÁNNŐ KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE

Egy igazi kalandregény egy kis szerelmi szállal. De emellett sok negatív cselekménnyel, mint halál, féltékenység, törzsi háborúk.

“Ebben a pillanatban törtek át a hold fényes sugarai a hegy csúcsa felől, futó gyorsasággal világították meg a ködös völgyet, végigsiklottak a vízen, megezüstözték a rónát, befúródtak a sziklák közeibe és ezüstfátyollal vonták be a tájat, amely fölött mi enyhe, tiszta levegőt szíttunk.

Stella letekintett a völgybe, aztán megfordult, fölnézett a holdra, majd reám pillantott. Az est bűbájos szépsége ott ragyogott arcán, illata a haján és titokzatossága mélytűzű nagy szemeiben. Egymásra néztünk és éreztük, hogy szívünk minden szerelme ebben a pillanatban nyílik ki.

Nem szóltunk egy szót sem, nem volt beszélni valónk, csak lassan közeledtünk egymáshoz, ajkunk összeért és forró, hosszú csókkal pecsételtük meg az egész életre szóló fogadalmunkat.

Ő törte meg a magasztos csendet, megváltozott hangján szólalt meg, – hangja, mint a hárfa mélyén búgó akkordja úgy zengett.

– Csak most tudom, hogy mi az, ha nincs az embernek senkije és csak most tudom, hogy mi az, ha az embernek megvan mindene. Már értem, hogy mi indítja meg a szívet, ha szépet lát a szem, tudom, hogy miért dobog hangosabban a szív, ha a víz csobogását hallom, vagy a virágok illatát élvezem. A szeretet, amely minden szép dolognál szebb, dobbantja meg a szívet minden szépnek láttán, de nem érezzük addig, amíg hangját nem halljuk. Ha egyszer meghallottuk a szeretet hangját, meg van fejtve a talány, a szív kapui megnyílnak és tisztán látjuk azt az utat, Allan, mely az örökkévalóságba vezet és csodafényben végződik, amelynek szívünk szerelme csak halvány árnyéka. Menjünk ide be Allan, míg a varázs el nem tűnt, mentsük meg ennek a percnek teljes emlékét.

Megfogtam Stella kezét, hogy elinduljunk, de akkor a narancsbokrok között valami gyanús fehérséget vettem észre.”

HENRY RIDER HAGGARD: A PÁVIÁNNŐ KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE