Menu

Antalffy Tibor: Született nők

szuletett-nok18 éven felülieknek!

„Most vettem észre, hogy nem írtam bevezetőt. Micsoda hanyagság! Firkálok itt össze-vissza, miközben az olvasónak fogalma sincs, mi az indítékom. Szóval tizenöt éves kamasz voltam, amikor Rákosi bevezette a koedukációt, ami napjainkban olyan természetes, mint a kék ég. Mi azonban előtte hason korú lányokat csak a templomban láttunk vasárnap reggel, és akkor is legfeljebb 20 méter távolságból, térdelve, összekulcsolt kézzel. Szeptembertől pedig ott ült mellettem a padban egy ilyen távolról bámult csoda, a féléve kinőtt blúzát pattanásig feszítő mellekkel. Én meg épp akkoriban fedeztem fel, hogy az egyik testrészem napjában háromszor-négyszer minden különösebb ok nélkül eredeti méretének ötszörösére duzzad, okkal pedig tízszeresére.
Gyorsan kiderült, hogy az említett biológiai elrendezést a lányok is észrevették, és huncut módon ki is használták. Puder Mari, szalmaszőke osztálytársnőm a melegre való tekintettel egy szál japánujjú blúzban hajlongott jobbra-balra, hogy minél többen, minél hosszabb ideig bámulhassuk nem oly nagyon rég kifejlődött, formás melleit. Köröskényi Erika azt se bánta, ha anyányi kebleit néha-néha meg is fogtuk, sőt, láthatóan élvezte, hogy odavagyunk az élményért.
Aztán teltek a hetek, és tapasztalataink a másik nemet illetően egyre csak szélesedtek. A fiúk közül volt, akinek ment a matek, volt, akinek nem, de a lányok kivétel nélkül mind segg hülyék voltak hozzá. Ezzel szemben oroszból fújták a ragozásokat, pedig nem is magolták őket. Mi izzadva rohangáltunk tornaóra alatt, míg a lányok közül 4-5 mindig az osztályban maradt, mert néhány napra fel voltak mentve a torna alól. Az órák közti szünetben mi a folyosón ugráltunk, és válogatás nélkül lökdöstük fel egymást. Eközben a lányok a kihajtott ablakokat tükörnek használva, hajtincseiket igazgatták, mert az orosztanár alig múlt 30 éves, és ráadásul agglegény volt.
Szóval a napnál is világosabb volt, hogy férfi és nő minden, csak nem egyforma. Ugyanakkor a megosztott világ mindkét felén pont az ellenkezőjét hirdették. Nálunk traktorokba ültették a lányokat, illetve felkergették őket a 8 méteres villanyoszlopok tetejére egy kis szerelés végett. Nyugaton elindult a feminista mozgalom, aminek célkitűzéseinél természetellenesebbet nem talált ki a világ. Az emberiség gőzerővel ment neki a család szétdúlásának, ami nagyvonalakban sikerült is, nyakunkba zúdítva ezer és egy problémát.”

A SZÜLETETT NŐK KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák