Menu

Bartanusz Attila: Nekem ígér a holnap

A versek olvasása közben a természet megannyi színe és szépsége költözik a szívekbe. Ez egy olyan sziget, ahol harmóniába rendezik az életet, ahol megjelenik a remény és az élet. A családról szólnak az énekek, ahol újra és újra visszatalálsz szeretteid körébe. Verseinek erdejében járva úgy érzi az ember, hogy életének vihara elült, hánykolódó kis hajója kikötött a békesség szigetén. 

bartanusz-attila-nekem-iger-a-holnapRészlet a „Köszönöm Istenem” című versből:

Köszönöm Istenem

Vártam már a napot, a születésnapomat,
vártam már, kegyes lesz-e, hoz majd holnapot?
Most boldogan summázom éveim gyarapodását,
hetven esztendőmet ma a vállamra pakolták.

Boldog pillanat, amikor az óra kongatva éjfélt mutat,
gondolataim sokasága a régi emlékek között kutat.
Újra élem a vidám iskolás évek hosszú, boldog korát,
elgondolom, hányszor ittam a félelem és a keser poharát.

A felnőttkor meg csak úgy rám tört észrevétlenül,
harcos lelkem család körében csendesen szelídül.
Mindenem a munka, hisz az elért siker az boldogság,
de mindig maradt hátra sok, még megannyi vágy.

A távolból akkor még nagyon messzire tűnt a nyugdíj,
nos, látod már itt van, de velem még nem nagyon bír.
Frissnek, fiatalnak érzem testem és duzzadó lelkem.
mindenért most így a születésnapomon lelkesedem.

Megéltem ezt a napot, köszönöm Neked drága Istenem,
köszönöm, hogy ezt a szép ünnepet adtad most nekem.
Dicsőség nevednek, hála tekintő, gondozó jóságodnak,
ígérem, maradok továbbra is támasza szeretteim házának.”

A NEKEM ÍGÉR A HOLNAP VERSESKÖTET LETÖLTÉSE

Kategóriák