Menu

Dániel Anna: Valahogy ​élni kell…

A KÖNYV LETÖLTÉSE PDF ÉS EPUB FORMÁTUMBAN

„Sósné megindulásának vége volt.

Most már megint kemény, elszánt hangon fordult szembe leányával:

– Ha nem tudnál zongorázni?… Jó. Hát elmondom, mi várt volna reád akkor? Ha nem tudnál zongorázni, szobakonyhás lakásban laknál nyolcadmagaddal. És a nagyanyád nem a szanatóriumból írná neked a hálálkodó leveleket, hanem hallanád, magad mellett éjszaka a nyögését, a jajgatását, és mosdathatnád és rakhatnád tisztába. Agyonizzadt ruhákban járnál, félretaposott cipőkben, piszkos, örökké szakadozó lepedőn aludnál és nem volna egy darab rendes fehérneműd. Leszaladgálnád a két lábad állásért, fel kínálnád magad a munkád mellé havi negyvenért. Könyörögnél, megalázkodnál, elzüllenél – és hiába.

– Férjhez mentem volna, – vágta oda Lili.

– Igen. Ahhoz, aki elvesz. Egy másik nyomorulthoz, aki mellett folytathatod, amit otthon elkezdtél. Hozhatsz gyerekeket is a világra, hogy legyen, aki a nyomorúságot újra kezdje.

Elhallgatott.

– Te már nem tudod, mi a szegénység, – mondta aztán. – Te már elfelejtetted. Ha megszólal a csengő, reszketés, hogy jön valaki, aki pénzt követel tőled. Mert mindenki pénzt követel. A szegény ember mindentől fél. Mindenkitől. A szegény ember nem is ember.

– De a szerelem… Én soha senkit sem szerethetek így… Így… Ebben a zokniban…

És kétségbeesetten zokogva ismételte:

– A szerelem…

– A szerelem, – ismételte keserű, gúnyos hangon Sósné. És vállat vont.

– Ahonnét te felkerültél, Lili, ott a leányok azzal feküsznek össze, aki meg tudja őket kímélni az éhezéstől. És sokszor még azt sem tudja. Éheznek és úgy bújnak össze a huzatlan ágyban. Te elfelejtetted már, hogy mi az, amit magad mögött hagytál. És most azt hiszed, bírnád? A gondokat? A szegénységet? Az álmatlan éjszakákat? A nap-nap után való megalkuvást? A megaláztatást a száraz kenyérért? Hiszen ha nem csirkehúst eszel, megfájul a gyomrod. Ha a hotelszoba egy fokkal hűvösebb a kelleténél, már fáj a torkod. Ha a kritika nem dícsér áradozva, ha a színházi lapok nem a címlapon hozzák a képedet, idegrohamot kapsz. Tudod, mi lett volna belőled, ha nem tudsz zongorázni? Ha olyan életet élsz, mint amilyen az enyém volt?… Elpusztulsz. Nem bírod te a nyomorúságot. Gyönge vagy. Nem állod a harcot. Nem tudsz te semmit, – csak zongorázni.

Lili percről-percre jobban összetört anyja beszéde alatt.

A végén már lehajtott fejjel, mozdulatlanul gubbasztott helyén.”

Kategóriák