Menu

Galgán Dóra: Szárnyatlan őrangyal

Nem minden túlvilági angyal kedveli a gondtalan életet. Így volt ezzel Elizabeth is, aki elhatározta: mindent megtesz annak érdekében, hogy a földi létsíkon élhessen tovább.

Feladat nélkül azonban senki sem lépheti át a Túlvilág kapuját, így a világ vezetősége őrangyallá  avatta őt, ám egy korábbi szabályszegés végett kikötést is támasztott számára: ha a kitűzött időpontig nem leli meg az őrizendőjét, végleg elbúcsúzhat a posztjától és az álmától. Elizabeth alig barátkozott meg az új szerepével, máris további fordulatot vett az élete: kénytelen volt vezérként helyt állni a létsíkok csatájában, miközben a saját lelkében is ádáz háború dúlt…

„- Ne tegyétek! – könyörgött, de mindhiába: egy veszedelmes csőr feltépte szívének burkát, majd egészen addig fúrta az izmot, míg egy lyukat nem vájt belé. Az angyal ijedtében behunyta a szemét, amikor a szárnyasok egyenként belebújtak a hevesen dobogó szervébe.
Érezte, ahogy lelke gonoszsággal szennyeződött. Idegen érzése támadt, melyet képtelen volt száműzni.
A mellkasi sebe lassan begyógyult. Lopva a mellette lévő Russellre sandított, kinek szintén ugyanakkor gyógyult be a mellkasi sebe.
A levegőben megszűnt az erő, így az angyalok azonnal a földre zuhantak. Elizabeth ért először földet, így végignézte, ahogy Russell, Janice, Katniss és Melissa köré estek. Előre kinyújtott kezükkel tompították az esést, azonban az utánuk következő Ava, Brianna és Bess élettelenül pottyantak le, s a landolást követően is mozdulatlanok maradtak.




Elizabeth rögtön tudta, mi történt: mivel gonosz lelkük az ő tisztaságával keveredett, meg kellett halniuk.”

A SZÁRNYATLAN ŐRANGYAL KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák