Menu

Nászta Katalin: Te tudsz engem, Uram! avagy az ártatlanság romlottsága

A TE TUDSZ ENGEM, URAM! VERSESKÖTET LETÖLTÉSE

A semmi minden. S a minden semmi – olvasom valahol, s milyen igaz, hogy így van. A minden ott van a színpadon, mikor áthatsz, átsugárzol, bekapcsolódsz valami tündökletes és hatalmas – mert örök – áramkörbe.
És milyen semmi az egész. Mert elmondhatatlan. Mert mindig van, és mégsincs soha. Illanóságában állandó – tünékenységében örök. A beteljesülés maga a vég is. És milyen igaz, hogy minden szerelemből születik! Az hívja elő az összes gyönyörűségeket, a kultúrát, tudományt, mindent.
Gyümölcsöztetni képes.
A soha be nem teljesülő egyenlő magával az örökkévaló boldogsággal. Szinte.
A várakozás az öröm. A képzelet. Az elképzelt boldogság. Az ígéret.

“A szeretet csöndes.
Gazdag csend lakozik benne és gazdag csendben lakozik.
A szeretet erős. Törhetetlen, mint a gyémánt. Olyan ragyogó, sokszínű.
És drága is.
A szeretet örül. Tele van örömmel, amiből ajándékokat készít neked.
A szeretet szíves, jó, hű és igaz. Sosem hazudik. Szelíd és mértékletes. Betölti szükségeid.
A hiányt kipótolja, a rést betömi. Megőriz, megtart, megóv a veszedelem idején.
Isten a szeretet.
A szeretet Isten.
Előtte térdet hajt minden teremtett lény. Előtte leomlanak a falak, elolvadnak a jéghegyek.
Megrendül a szíved. Vagy kőkemény lesz.




A szeretetnek neve van.
Jézus, a Felkent. A Küldött. Az Úr.”

A TE TUDSZ ENGEM, URAM! VERSESKÖTET LETÖLTÉSE




Kategória