Menu

V. Molnár Ferenc: Akit sose kaptak el

akit-sose-kaptak-elA 20. sz. legnagyobb gyilkosáról szóló bizonyítékot elsüllyesztik a rendőrségi akták közé. Egy 20. századi gyilkosság, ahol az elkövetőt sose kapták el…

Részlet a könyvből:

„De az öregember nem rakta tűzre, sőt nem is verte szét a szenvedő bútordarabot, ki tudja… lehet, hogy még élvezte is a szenvedését egy kicsit. S hogy tovább kínozza azt a szerencsétlen asztalt, aki igazán nem tehetett semmiről, kinyitotta a fiókját és kivett belőle egy gumikesztyűt, egy félig megcímzett borítékot, meg egy hagyományos magnókazettát. Reszkető kézzel egy toll után nyúlt, de – mint a legtöbb ember, aki nem szeretné művét karcolásokkal csúfítani – előbb kipróbálta egy darabka füzetlapon, melyet az Isten tudja, mikor téphettek ki abból a füzetből, amelynek részeként a papírlap elmondhatta, hogy tartozik valahova. Jól is tette , hogy ezzel kezdte, és nem pedig úgy, mint a kapkodó ember, aki ha nem sikerül neki valami, akkor még őrjöngésbe is kezd. A toll nem fogott… legalábbis az első pillanatban nem, de valami túlvilági sugallat hatására – vagy azért, mert az öreg úgy elkezdte rázni, mint boldogabb időkben a legkedvesebb testrészét –, a toll ráébredt, hogy mit is kívánnak tőle. A vénember felhúzta a kesztyűt, majd megfogta a borítékot a jobb kezével, a tollat pedig a bal kezébe vette. Ennek csak azért volt jelentősége, mert eredetileg jobb kezes volt. A következőt írta a már előre megírt cím fölé…”

A KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák