A szerző kimunkált és sokáig érlelt első regénye: útkeresés, önkeresés és az azonos neműek közötti kapcsolat problematikája formálja ezt a karcos, rétegelt szövegvilágot. A téma érdekessége, sajátossága fontossá teszi ezt az írást; a „másságot” mereven elutasítok és a bizonytalanok számára segíthet választ adni a bennük megfogalmazódó kérdésekre.
Részlet a könyvből:
„A testvéreimet közben sorra beszippantotta a gyár. Komoly szakmákat tanultak, csak én maradtam továbbra is iskolás. Gimnáziumba írattak, mert belátták, hogy egyetlen szakmát sem lennék képes megtanulni. A bátyáim egyre fontoskodóbban és büszkébben viselkedtek, velem már egyáltalán nem törődtek. Már nem szólítottak Egyébkének, sőt egyáltalán sehogyan sem szólítottak. Apám is egyre morcosabb és zárkózottabb lett. Szürkületkor már ágyban volt, reggel nyolc előtt soha nem kelt fel, ebéd után két–három órákat aludt. Engem minden reggel anyám ébresztett. Pontosan fél hétkor odaállt az ágyam mellé, megrázta a vállam, és minden reggel ugyanazt a három szót mondta, ugyanolyan sorrendben, ugyanazzal a hangsúllyal: – Elemér. Ébredj. Iskola. Nem mozdult mellőlem, amíg ki nem nyitottam a szemem, és ki nem bújtam a takaró alól. Úgy éreztem, hogy anyám fürkésző tekintete mintha az álmaimba akart volna behatolni. Pedig az álmaim között hiába kutakodott volna, mert abban az időben, soha nem álmodtam semmit. Legalábbis ébredéskor nem emlé- keztem egyetlen álmomra sem.
Az iskolába mindig sietve érkeztem, nem szerettem elkésni. A tanárok különösebben nem kedveltek, de nem is haragudtak rám. Sikerült megbújni a biztos középszerűségben. A gimnáziumot kétszáz évvel korábban alapították, a tanárok idegenek és távolságtartóak voltak, a falakon régmúlt idők tablói szomorkodtak. Az osztálytermeket télen nagy, fekete vaskályhákkal fűtötték, órák alatt mindig becsoszogott hosszú, kék köpenyé- ben a fűtő. Ilyenkor mindig felhangzott valamelyik hátsó padból: „Kocsegár!” Nekem is nagyjából ennyit sikerült megtanulnom oroszból, no meg a hetes szokásos jelentésének szövegét: „Továris utyicselnyica, ja dakljuvájut, nyikto nye atszusztvujet.” Matematikából a vezérfonalat körülbelül a logaritmus lényegének megértésekor veszítettem el, történelemből az évszámok megjegyzésével voltak problémáim. Leginkább az irodalomórákon éreztem jól magam. Sokat olvastam, mindenféle könyvet, ami a kezembe akadt.
Békén hagytak. Szerintem megérezték, hogy más vagyok, mint ők. Nem különb, hanem inkább szánni való. Volt valaki más, akivel szórakozni lehetett. Balogh Bandinak hívták. Őt gyötörték, vele kegyetlenkedtek a szünetekben, sokszor még órák alatt is. Nem értettem, hogy miért éppen ezt a szerencsétlent bántják, aki egyébként senkinek sem ártott. A város falai, kerítései teli voltak firkálva három betűvel: B. B. B. Csak később, évek múlva értettem meg a betűk jelentését: Buzi Balogh Bandi.”
AZ ÁRNYÉKLOVAG KÖNYV LETÖLTÉSE