Menu

Kuncz Aladár: Fekete kolostor – Feljegyzések a francia internáltságból

Kuncz Aladárt az I. világháború kitörése Franciaországban érte, s ellenséges állam honpolgáraként társaival együtt öt évig gyötrődött különböző francia internálótáborokban. Feljegyzéseiben rendkívüli egyszerűséggel és erővel idézi fel a kiszolgáltatott internáltak szenvedéseit, a rabok erőszakosan beszűkített elveszejtő és félelmetes infernóvá torzuló világát.

A FEKETE KOLOSTOR KÖNYV LETÖLTÉSE

kuncz-aladar-fekete-kolostor Egyedüli iránytűje, mentsége és menedéke a megértő humanizmus az óvja meg őt minden durva elfogultságtól, általánosítástól, s ez teszi lehetővé hogy rabtartóinak egyik-másikában meglássa az embert. Rabságának második felében egyre világosabban látja, hogy a háború céltalan vérontása kizárólag imperialista érdekeket szolgál, s magát a vérontást embertelennek, jogosulatlannak tartja.

Részlet a könyvből:

“1914 nyarán, a világháború kitörését megelőző hetekben, kis francia tengeri fürdőn nyaraltam. Hogy kerültem e Párizstól gyorsvonaton is tizennégy óra távolságnyira levő, isten háta mögötti breton faluba?

A franciák iránt érzett rajongásomnak volt ez is bizonyára egyik következménye. A világháború előtti évtizedben szenvedélyünkké vált valósággal, hogy a francia irodalom és egyáltalában Franciaország kultuszában mindig újabb és újabb területeket fedezzünk fel. Magyar íróknak és művészeknek e háború előtti franciaimádatára, annak okaira érdemes volna egyszer részletesebben kitérni. Tény az, hogy mikor 1909 nyarán Párizsba először megérkeztem, sírtam a boldogságtól a csilingelő egylovason, amely a Gare de l’Esttől a Quartier Latinba vitt. Azóta minden nyaramat s egy ízben tizennégy hónapot egyfolytában Párizsban és Franciaország különböző vidékein, különösen Bretagne-ban töltöttem.

A kis breton falura, amely Finistère-ben, Morlaix mellett feküdt, Orbók Loránd íróbarátom és tanártársam hívta fel figyelmemet. Ezen a nyáron ő is ott volt jegyesével, Jeanette-tel, akit később, a háború folyamán, Spanyolországban feleségül vett.

Ketten tartózkodtunk magyarok ebben az idegen világban, s mondhatom, otthonosabban éreztük magunkat, mintha magyar fürdőhelyen lettünk volna. Július utolsó napjainak egyikén, emlékszem, nagy breton népünnepséget rendeztünk a falu piacán. Mi ketten magyarok. Díjakat tűztünk ki a legszebb breton dalra, a legrégibb breton táncra. Fazékjátékot, lepényevést s egyéb e vidéken ismeretlen mutatványokat iktattunk a műsorba, amelyeket a piacot zsúfolásig megtöltő fürdővendégek s a messzi vidékekről idesereglő breton parasztok zajos derültséggel néztek végig.

A háború réme ösztönszerű megérzésben először éppen ezen az ünnepélyen támadt fel. Este fáklyásmenetet állítottunk össze a tenger felé. Zeneszóval vonultunk ki a part sziklái közé. A menet eleje a holdfényben elterülő tenger felett már éppen a legmagasabb sziklára ért, amidőn Orbók barátom táncosnőjével mellettem előreszaladt. Mikor észrevett, hátrakiáltott: “Megüzentük Szerbiának a háborút!”… A vidám, éneklő, muzsikaszós menetben zord kijózanítással hatottak rám e szavak. A menet vezetője ebben a pillanatban felnyújtotta fáklyáját a hallgatag ég felé, s ez most úgy égett, mint vérvörös rózsa.”

A FEKETE KOLOSTOR KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák