Csáth Géza, az elmeorvos-író sebészre valló pontossággal hatol a kamaszlélek mélyére, feltárva a serdülő természetes bájával keveredő kegyetlen és féktelen indulatokat, a felnőtt világ „leképezésének” kiszámíthatatlan következményeit. Hibátlanul diagnosztizálja az elmebetegség észrevétlen lopakodását és elhatalmasodásának folyamatát , az ópiumszívás saját tapasztalatai árán megismert mennyei gyönyörét és pokoli utóhatásait. Legkedvesebb írásainak tárgyait a gyermekkorból meríti: meseszerű elemekkel elegyített emlékképek, gyerekszerelmek ábrázolásai formájában, ámbár a gyermekkor iránti nosztalgiája néha lidércesen kínzó álomvíziók képében ölt testet.
A válogatás munkája az írónak életében megjelent hat kötetére alapozódott. Novellagyűjtemény Illés Endre szerkesztésében.
Részlet a könyvből:
„A TOR
A téli éjszakának vége volt… és messze, a fekete háztömegeken túl: ott, ahol a mező homályos vonalban végződik – egy szürke csík jelent meg az ég alján. Fönn még a csillagok pislogtak. És lenn a házak között, a mély árnyéktalan sötétségben, ahol az alvó emberek lélegzése hallatszott, még semmit se tudtak arról a szürke csíkról.
Maris megfordult az ágyában, kinyitotta a szemeit, és kinézett az ablakon. Azután gondolkodás nélkül hamar kiugrott az ágyából, és végigment a konyha hideg tégláin. Még a lábait se fázította. Meggyújtott egy kénes gyufát, s a haját a képéből elsimítva várta, míg fölgyullad a láng. Mikor ez megtörtént, meggyújtotta a konyhalámpást, és munkához fogott. Öltözködnie nemigen kellett, mert ruhástul aludt, csak éppen a réklijét vetette le. Végigfésülte a haját, nagy gyorsan összefonta, és feltűzte két hajtűvel. (Kicsiny, szőke haja volt, mint a kóc, nem kellett sokáig bajlódni.) Megvizezte és megdörzsölte piros, tizenöt éves leányarcát, megszappanozta erős, vörös, de finom szőke pelyhekkel borított kezeit.
Mindezt gyorsan, lélektelenül csinálta, mint valami gép. Végre előkereste a papucsait, összerakta az ágyat, és kiment a konyhából.
Künn gyenge dér esett, s az udvar kövei sikamlósak voltak. A lány majd elvágódott.
– Haj-né! – sikoltott a fogai között.
Az udvar végén röfögött és turkált a koca, amelynek ma leendett a tora.”