Menu

Gergely Ágnes: Őrizetlenek

gergely-agnes-orizetlenekMennyire kiszolgáltatottá teszi az az embert, ha nem tudja uralni a saját testében elhatalmasodó folyamatokat, ha tehetetlenül áll saját fizikai nyomorúságával szemben?
Karen lánya, Daniela előbb a nagyothallással küszködik, majd a fülében kialakuló rosszindulatú daganat veszi el az életét.
Karen nevelt lányának, Dettinek pedig egy autóbaleset okozta gerincsérülés következményeit kell viselnie, mígnem életének véget vet a halál.
Carlosnak felelősséget kell vállalnia volt felesége testvérének Down-kóros kislányáért, Bébéért.

A történet egyszerre romantikus és drámai, melyet Karen és lányai, Daniela és Detti szemszögéből ismerhetünk meg.

Részlet a könyvből:

„Sűrű, párás nappalok jöttek, éjjel sivatagi holdfény. Odatettem a két levelet, akár két fényképet, az íróasztalomra, egymás mellé. Ki uralkodik az életünkön, akár egy papírlapban is? Édes Ezeregy! Édes kislányom! Hogyan tudnám megértetni veletek, hogy ami az egyiknek nászút, az a másiknak árvaság?!
Egész héten néztem a leveleket. Mintha papirusztekercsek darabjai lettek volna. Betéve tudtam a teljes szöveget.
Amikor a táviratot hozták, épp késve értem haza. Azonnal Sárvárra, autóbaleset. Feladó a sebészfőorvos. Nem gondolkodtam. Vonatra ültem, a körmömmel kapartam az ablaküveget. Semmi értelme kombinálni. Vagy van gyerekem, vagy nincs. Ráérek akkor dönteni.
Jeges izzadság lepett el, mire a kórházba értem. Hajnali öt volt. Az ajtaja előtt vártam az orvost. Hétkor érkezett. – A kislány él – mondta azonnal. – Mind a két kislány él. – Akkor végigcsúsztam a falon, elestem. Injekciót adtak. Az orvos a pulzusomat nézte. – Az ön kislánya él, csak megütötte a fejét. A másik kislánynak eltört a lapockacsontja. Szombathelyre mentek, az Isis-szentélyt akarták megnézni. Ismertem a házaspárt. Kérem, figyeljen rám. Valahogyan egy fának hajtottak. Az autó mint a harmonika. Már nem tudtuk megmenteni őket.
A fejemben megint az a szimfónia. Daniela megütötte a fejét. Mit jelent. Bernadette-nek eltört a lapockacsontja. Mit jelent. Mért nem kérdeztem meg hajnali ötkor az éjszakás nővért. Féltem. Anti bátyám. Elza néném. Ahogy az Isten a jó embert elképzelte. Utolsó kapocs a múltamhoz. Magányos roncsként. Birkenau. Mi történhetett. Ki rántotta félre a kormányt. Mi volt az a fa. Hol a kislányom.”

AZ ŐRIZETLENEK KÖNYV ONLINE OLVASÁSA

Kategóriák