Menu

Raymond Radiguet: A test ördöge

a-test-ordogeA kisregény egy házasságtörő szerelem történetét meséli el. A fiatalember és Marthe találkozását, szerelmük kibontakozását, gyermekük születését, és a nő halálát.

Részlet a könyvből:

„- Várjon egy pillanatig – fordult hozzám. – Telefonálok az anyósomnak, hogy nagyon messze vagyok, nem tudok idejében megérkezni. – Néhány perc múlva nem bírtam fékezni türelmetlenségemet. Megláttam egy virágárust, s szálanként válogattam egy csokorra való vörös rózsát. Nem is annyira Marthe örömére gondoltam, mint inkább arra, hogy este kénytelen lesz ismét hazudni, amikor megmagyarázza szüleinek a rózsa eredetét. Még az első találkozásunkon született meg az a tervünk, hogy együtt megyünk el egy rajziskolába; a telefonon elmondott hazugság, amelyet ma este szüleinek is megismétel, meg a másik hazugság, a rózsa eredetének meséje: sokkal édesebb gyönyört jelentett számomra, mint egy csók. Sokszor csókoltam meg már kislányok száját, de minden különösebb élvezet nélkül. Természetes, hisz nem szerettem őket, amit azonban most nem vettem számításba, s nem nagyon vágytam Marthe csókjára. De az effajta bűnrészesség öröme mindaddig a napig ismeretlen volt számomra.”

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

Kategóriák