Menu

Alekszandr Beljajev: A levegőkereskedő

A REGÉNY LETÖLTÉSE

A történet Szibéria zord, északi tájain játszódik, Verhojanszk és Turuhan környékén.

A Tudományos Akadémia expedíciót szervez a vidékre abból a célból, hogy tanulmányozza a Verhojanszk környékén elterülő hidegöv meteorológiai viszonyait, főleg pedig azért, hogy derítse ki az időjárás megváltozásának okát.

Georgij Petrovics Klimenko, a Tudományos Akadémia kutatója a kiválasztott terület felé indul helybeli jakut kísérőjével. Egy szeles reggelen viszont a jakut megmakacsolja magát, kijelenti, hogy nem megy tovább az adott irányban, mert arra van „Aj-Tojon orrlika”. A kutató kineveti kísérőjét, hiszen ő maga már hallott ugyan a jakutok „szent aggastyánjáról”, főistenéről, Aj-Tojonról, de az orrlikát még soha nem hallotta emlegetni. A kíváncsiság és a tervezett cél mégiscsak továbbviszi őket, míg végül el nem érnek a kráter-szerű helyszínre…

Részlet a könyvből:

““Elátkozott vidék”-mondta V. G. Korolenko író a Turuhan vidékéről. Nos, ez az elnevezés tökéletesen ráillik Jakutföldre is. Amerre néz az ember, satnya növényzet szomorkodik mindenütt: a szélvédett helyeken csenevész cédrusok, topolyák, göcsörtös nyírfák; északabbra betegesen görnyedező cserje, kúszó nyír árválkodik, éger és hanga görnyed a föld felé; még távolabb a mocsarak és mohák világa. A csenevész, szomorú fák, cserjék láttán olyan érzése támad az embernek, mintha a szerencsétlen növények a fagyos szelek elől a föld alá akarnának bújni, hogy ne is lássák ezt az “elátkozott vidéket”, ahová rossz sorsuk vetette őket. Ha tehetnék, kihúznák gyökérzetüket az örökké fagyott földből, s délebbre kúsznának, oda, ahol áldott a nap és cirógatóan meleg a szél… De a fáknak ott kell elpusztulniuk, ahol világra nőttek; egyebet nem tehetnek, mint hogy meggörnyedve fogadják a végzet szélrohamait, és beletörődnek sorsukba.
Nem így az ember! Ő maga választja meg útját és sorsát, otthagyja a napot, a meleget, a kényelmet, mert ismeretlen, barátságtalan országokba hajtja harci kedve, hogy legyőzze a természetet vagy a csenevész, göcsörtös nyírfák alatt, a hideg földön hajtsa le örökre a fejét…”