Menu

R. J. Hendon: Nightingale

A NIGHTINGALE KÖNYV LETÖLTÉSE

A Nightingale űrhajó az emberiség legnagyobb technológiai vívmánya volt – az első és egyetlen hajó, amely meg tudta közelíteni a fény sebességét.

Azonban sok sok évtizede elszabadult és a nyílt világűr felé vette útját. Most, a huszonkettedik század hajnalán vált bizonyossá, hogy az űrhajót sikerült megállítani. Már csak egy önként jelentkezőre lenne szükség, aki vállalkozik rá, hogy hazahozza. Valakire, akinek nincs vesztenivalója, hiszen a negyven éves út után már egy megváltozott világba térne vissza.

Russel Hendon űrhajóst már semmi sem köti ide. Az átélt tragédia, amelynek során elveszítette szerelmét, mély nyomot hagyott benne, és rövid tépelődés után elvállalja a feladatot. Akkor azonban még nem sejti, hogy az út során, miközben olyan messzeségekbe utazik, mint előtte egyetlen ember sem, ép ésszel szinte felfoghatatlan jelenségeket fog tapasztalni. A Nightingale fedélzetén megkísérti a múlt, és az űrhajósnak hamarosan a saját életéért kell küzdenie, fényévekre minden segítségtől…

Azt hiszem, a legszebb látvány, amit ez a világ nyújtani tud, mindig is a napfelkelte lesz. A narancssárga, lila, rózsaszín és világoskék milliónyi színárnyalatának kavalkádja minden reggel impresszionista festménnyé változtatta a keleti égboltot. A Földön, amikor csak tehettem, nem mulasztottam el megnézni. Nincs is ennél jobb kezdete egy napnak: egy bögre kávéval kiülni a tornácra és figyelni, hogyan fúj visszavonulót a sötétség.

Az űrállomáson is követtem ezt a szertartást. Minden aktív időszak kezdetét a fedélzeti számítógép pittyegése jelezte; ekkor kicsatoltam magam az alvófülkéből, mely úgy ölelte körbe az embert, mint valamilyen koporsó, aztán ellebegtem a kilátóig. Megvártam a következő napkeltét, melyből huszonnégy órára tizenhat jutott, majd szívószálat döftem a zacskós kávéba. Ez volt a kedvenc elfoglaltságom a Unity állomáson.

Egészen tegnapig.

A történtek után ugyanis semmit nem tudtam élvezni többé az életben.

A tízedik napkelte köszöntött rám, amikor üzenetet kaptam az irányító központból. Már abból megsejtettem a tartalmát, hogy szöveges üzenet érkezett, nem pedig videó hívás. A jó híreket szeretik személyesen közölni, de a rosszaknál a betűk mögé bújnak.




„Russell! Sajnálattal értesítünk, hogy Annika ma hajnali ötkor eltávozott. Mi itt lent mindannyian szeretnénk, ha tudnád, melletted állunk. Fogadd őszinte részvétünket. A váltás harminckét óra múlva érkezik érted.”

LETÖLTÉS

A NIGHTINGALE KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák